Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Hornung Ágnest javasolja a tárca pénzügypolitikáért felelős államtitkárának. Czomba Sándor helyére Cseresnyés Péter kerülhet.

Hornung Ágnes október 1-jétől töltheti majd be Orbán Gábor július végén megüresedett posztját. Hornung Ágnes jogász, közgazdász, 2013-tól 2015-ig Magyarország Európai Unió melletti Állandó képviseletének pénzügyi tanácsosa volt. Korábban ugyanitt adóügyi attasé volt, 2012 előtt pedig egy nemzetközi adótanácsadó cégnél dolgozott – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztréium honlapján.

Tállai András a jövőben miniszter-helyettesként fogja felügyelni az adóügyeket, a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként.

Varga Mihály a szeptember 30-i hatállyal lemondott Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár helyére október 1-jétől Cseresnyés Pétert javasolja. Cseresnyés Péter 2002 óta tagja az Országgyűlésnek. 2006 és 2010 között Nagykanizsa alpolgármestere, majd 2010-től 2014-ig a város polgármestere volt. 2014-től az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja.

A nemzetgazdasági miniszter Lepsényi Istvánt javasolja a tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkárának. Lepsényi István 2015. november 1-jétől töltheti be Glattfelder Béla posztját. Lepsényi István gazdasági mérnök, okleveles gépészmérnök, 1990-től 1995-ig az Autokonszern Rt. elnök vezérigazgatója, 1991 és 1994 között a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgatója volt. Ezt követően egészen 2015-ig, több mint húsz éven át a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott.