A belváros és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között közlekedő 100E buszon 1500 forintról 2200-ra emelkedik a jegyár április 1-jei hatállyal – döntött a Fővárosi Közgyűlés. Változik a gyógyfürdőbelépők ára is.

Az indoklás szerint a vonalon folyamatosan, a repülőtér forgalmával együtt növekszik az utasszám, az utasok magasra értékelik a szolgáltatás színvonalát és kedvezőnek tartják az árát.

Továbbá a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kezdeményezésére április 1-jével megszűnik a metrószakaszjegy, az átszállójegy, a kiegészítő heti Budapest-bérlet, a Budapest-hetijegy és az 5/30 napijegy, mert ezek forgalma csekély volt és nagyrészt jól helyettesíthetők a meglévő, jól ismert jegyekkel és bérletekel.

Az előterjesztést 17 igennel 1 nem szavazat ellenében 12 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A képviselők elfogadták a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. idei üzleti tervét. Ebben a társaság arra számít, hogy a gazdaságot sújtó hatások nem eszkalálódnak, konszolidálódik az energetikai helyzet, az infláció növekedése megáll, nem lesz újabb súlyos járványhullám és a fürdők folyamatosan nyitva tarthatnak. A BGYH üzleti tervében szerepel az is, hogy az árbevételt 16-ról 19 milliárd forintra kívánja növelni és a nem történelmi fürdők belépőjegye 15, a történelmi fürdők belépőjegye 33 százalékkal drágul.

A közgyűlés határozott két közterület-elnevezésről is: a XII. kerület észlelte, hogy bár már 1985-ben döntött a fővárosi tanács a Diana köz elnevezéséről, amelyet használnak is, nem vezették át a nyilvántartásban, így a közgyűlés most megerősítette, hogy a közterület neve Diana köz, és ezt a nevet kapta a köz eddig névtelen folytatása is. A XX. kerületben a nyilvántartásban Vereckei utcaként szereplő közterület nevét a jelenleg is használt Verecke utcára pontosították.

(Forrás: MTI)