A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése” című (GINOP-7.1.4-16) felhívás.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 7,3 milliárd forint. (Összehasonlításképpen: az 1 százalékos szja-felajánlásokból a bevett magyarországi egyházak összesen 4,32 milliárd forintot kaptak.) A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A felhívás keretében egyházak, egyházi jogi személyek, egyházi szervezetek és az általuk vezetett konzorciumok nyújthatnak be támogatási kérelmet 2016. augusztus 15-től 2018. augusztus 16-ig. A kormány 6-8 támogatott kérelemre számít.

Indoklás (a felhívás szerint)

„A kulturális turizmus egyik meghatározó szegmense a vallási motivációjú utazás. Ez elsősorban zarándoklatokat, vallási eseményeken való részvételt jelent, ugyanakkor ezen túlmenően a vallási turizmus helyszíneinek felkeresése történhet kulturális okból is. Az épített örökség részeként számon tartott számos egyházi helyszín a külföldi városlátogatók programjának is fontos része, ahogy a templomok műkincseinek bemutatásában is nagy turisztikai potenciál rejlik.”

„A kifejezetten vallási motivációjú utazások fő céljai a kegyhelyek és zarándokhelyek, illetve egyre inkább egyéb vallási tematikus utak is. A turisták ezeken a helyszíneken is igénybe vesznek – a motivációtól és rendelkezésre álló jövedelemtől függően eltérő színvonalú – turisztikai szolgáltatásokat, ami összességében hozzájárul a turisták költésének növeléséhez. A fejlesztésekkel kapcsolatos általános elvárás a komplex szolgáltatásokat nyújtó vonzerő kialakítása, látogatószám és költés generálása.”