Egy toalettpapírt szállító kisteherautóban elrejtve megközelítőleg 400 darab hamis parfümöt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves megyei munkatársai, amikor közúti ellenőrzést tartottak az M3-as autópályán.

A pénzügyőrök az M3-as autópálya ecsédi pihenőjénél megállítottak egy Mercedes Sprinter típusú teherautót, amely toalettpapírt szállított Budapestről Debrecenbe – olvasható a NAV honlapján.

A NAV munkatársainak feltűnt, hogy a sofőr az átlagosnál zavartabban, idegesebben viselkedett. A gépjármű átvizsgálásakor a toalettpapír-kötegek között gondosan elrejtve, összesen 10 kartondoboz, megközelítőleg 400 darab különféle márkás parfüm került elő.

A sofőr által átadott dokumentumok nem voltak alkalmasak az áruk eredetének igazolására. A sofőr elmondta, hogy a budapesti piacon vásárolt parfümöket csak szívességből, ellenszolgáltatás nélkül szállította Debrecenbe egy helyi lakos kérésére, akivel csak telefonon tartja a kapcsolatot és a nevét sem tudja.

A teherautó rakteréből előkerült még mintegy 300 ezer forint értékben csokoládé, kávé, zokni, öv, nadrág, fürdőszobai szőnyeg, amelyek eredetét a gépjárművezető szintén nem tudta igazolni. Elmondta, hogy ezeket a termékeket ő maga szerezte be ajándéknak.

A termékeket a pénzügyőrök lefoglalták, a kiérkező kormányhivatal munkatársai pedig a talált csokoládét és kávét megsemmisítették.

A parfümökről a szakértő megállapította, hogy azok nem eredetiek. A NAV a mintegy 9,5 millió forintot érő illatszereket lefoglalta és iparjogvédelmi jogok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a NAV pénzügyi nyomozóinál.