A Merkúr egység bevetésével és elfogásokkal kezdődött az a siófoki akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói egy őrzővédő cég vezetőit vették őrizetbe. Egy valamikori idegenlégiós irányította a bűnszövetséget, társai között többszörösen körözött személyt is sikerült elfogni – tájékoztatott az adóhivatal.

A balatonszárszói férfi irányításával működő vagyonvédelmi feladatokat ellátó bűnszövetség több mint hatszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek. A valóságban nem működő cégek beiktatásával, valótlan számlázással 150 millió forint áfát csaltak el, míg a dolgozók után 470 millió forint összegű járulékot nem fizettek be.

Az akcióban 110 pénzügyi nyomozó több megyében, 35 helyszínen végzett házkutatást és vagyontárgyakat, valamint készpénzt is lefoglaltak. A Veszprém megyei adórevizorok az alkalmazottak bejelentését ellenőrizték. A céghálózatot működtető volt légióst a NAV Merkúr Bevetési Egysége fogta el; egyik álnevet használó társát három elfogatóparancs alapján körözték, elfogása után megkezdte korábban kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

Az okozott kár megtérülésére 306 millió forint összegben zárolták az elkövetők vagyonát: gépkocsikat, ingatlanokat, készpénzt és követeléseket. A pénzügyi nyomozók az akció napján 11 gyanúsítottat és 15 tanút hallgattak ki.

Az irányító férfit a Kaposvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt, az elkövetők tettükért akár 10 év szabadságvesztéssel is felelhetnek.