Sofőr a fél ország, de csak az autóvezetők ötöde ismeri el, hogy okozott már balesetet – derül ki a Generali Biztosító friss kutatásából.

A sztereotípiák beigazolódni látszanak: a rendszeresen vezető sofőrök inkább férfiak, a nők kerülik a vezetést, ha pedig a volánnál ülnek, jóval többet aggódnak a különböző kockázati tényezők miatt. De attól minden második sofőr tart, hogy baleset során az utasai megsérülhetnek – olvasható a Biztosítási Szemlében.

Az ország egyik vezető biztosítótársaságának tapasztalatai alapján a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piaca is a kgfb mellé igénybe vehető, a félelmeink és részkockázatok enyhítésére megoldást kínáló kiegészítő biztosítások felé mozdul.

A Generali Biztosító felmérése alapján Magyarország fele vezet: a válaszadók 56 százaléka szokott valamilyen gyakorisággal sofőrködni. A rendszeresen volán mögé ülő autósok főként a férfiak. Sőt, úgy tűnik, a nők sokkal inkább kerülik a vezetést: másfélszer több nő vallotta azt, hogy sosem sofőrködik.

A sofőrök közel 60 százalékának még egyáltalán nem volt balesete. 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy okozott már kárt, az autósok harmada pedig vétlen fél volt autóbalesetben.

A legjobban attól tartanak a sofőrök (44 százalék), hogy a velük utazók megsérülnek. Csak szeretteik épsége után következik a gépjárműé: valamivel kisebb arányban tartják rizikónak azt, hogy nagy költségekkel járó balesetet szenvednek (37 százalék). Az autóval kapcsolatos anyagi károk és balesetek sokkal inkább aggasztják a női sofőröket, mint a férfiakat: különösen attól félnek, hogy túl nagy kár keletkezik, vagy balesetet okoznak.