Amennyiben a szombatra bejelentett demonstrációval sem sikerül nyomást gyakorolni a munkaadóra, a Tesco-alkalmazottak üres bevásárlókocsikat tolnak az áruházakba, hogy így lassítsák a működést, akadályozzák a vásárlást.

Ha nem lesz eredményes a Tesco dolgozóinak szombati demonstrációja, akkor Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a dolgozók üres bevásárlókocsikkal lassítsák az üzletlánc forgalmát – írja a Magyar Nemzet. Emellett, ha eredménytelen lesz a szombati tüntetés, akkor a demonstrációt több helyen is meg tudják ismételni.

“Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni a prágai központba, hogy értsék meg: baj van, muszáj bért emelniük” – fogalmazott a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ha ez nem valósul meg, akkor a következő lépés az úgynevezett munkaügyi vita bejelentése lesz, ezután tarthatnak figyelmeztető sztrájkot.

Ez jelenthet egy-két órás teljes leállást, de előfordulhat munka- vagy vásárláslassítás is. Az utóbbinál a dolgozók fognak egy bevásárlókocsit, mindegyiket üresen betolják az áruházba, hogy ne férjenek be a vásárlók, és ne tudják hová tenni az árut, amelyet megvennének.

Sáling József szerint mindenütt vannak gondok a szakmában, amelyben óriási problémát jelent a munkaerőhiány. Mintegy 250-260 ezer ember dolgozik a kereskedelemben, ám legalább 20 ezer hiányzik. Sáling szerint egyetlen megoldás a béremelés.

A Tesco dolgozóinak demonstrációját szombaton 12 órától tartják Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt. A demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét.

Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját. A bértorlódás a cégnél ötezer munkavállalót érint, akiknek a fizetése meghaladja a szakmunkás garantált minimálbért. A Tesco ugyanis esetükben átlagosan 2,3 százalékos béremelésre tett javaslatot. (MTI)