Negyven nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől. Az első, KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a szerződés aláírását követően elmondta, hogy a fővárosi elővárosi vonalak zsúfoltak, ezért vált szükségessé a nagy kapacitású vonatok beszerzése, az emeletes vonatok forgalomba állítása mérföldkő lesz a vasúttársaság életében. Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok szerint azokon a vonalakon, ahol fejleszt a vasúttársaság, jelentősen nő az utasforgalom.  

Az MTI kérdésére Csépke András elmondta, hogy az első tíz KISS-jármű beszerzése egységenként 16,9 millió euróba kerül, a további harminc beszerzésénél az egységár 14,95 millió euró. A különbség abból adódik, hogy az elején ebből az összegből egyebek közt fordítanak képzésre, alkatrészbeszerzésre is. 

Dunai Zoltán, a Stadler országigazgatója kiemelte, hogy a nyertes ajánlatot a Dunakeszi Járműjavítóval közösen tették, a Stadler cég szolnoki üzemében a kocsiszekrények hegesztését, a forgóvázak gyártását végzik, Dunakeszin a betétkocsikat festik, valamint összeszerelik és üzembe helyezik  a járműveket. 

A vasúttársaság és a Stadler cég közös közleménye szerint a keretmegállapodásban minimum 10 és legfeljebb 40 darab, hatrészes, emeletes motorvonat beszerzése szerepel, a MÁV-Start a forráskeret függvényében hívja le a járműveket eseti szerződések alapján. Az első szerződésben minimum 10 járművet vásárol a MÁV-Start úgy, hogy fedezetet képez az üzemeltetésre, oktatásra, és tartalékol az euróban kötött szerződés árfolyamkockázatára. Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos kerete adja.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonat óránként 160 kilométer végsebességgel tud közlekedni, korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált tágas utastérrel rendelkezik, akadálymentes, a multifunkciós terek négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak. (MTI)