Az idei év már futó pályázatairól és az új ciklus változtatásairól beszélt Milos Katalin a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában június 23-án megrendezett, EU-pályázatokról szóló konferencián.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságának pályázatkezelési főosztályvezetője elmondta, a 2014–2020-as pályázati időszak több újdonsággal is szolgál mind a pályázók, mind az intézményrendszer számára. Ezen időszak pályázatainak kezeléséért már a Nemzetgazdasági Minisztérium, azon belül is Gazdaságfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság a felelős. „Kettős kihívás alatt van a fejlesztéspolitikai intézményrendszer, mert az előző ciklus projektjeinek elszámolási határideje 2015. december” – folytatta a főosztályvezető. Ezzel kapcsolatban pedig számos feladat vár egyaránt a pályázókra és az államtitkárságra is.

A GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) közvetlenül gazdaságfejlesztésre irányul. Erre a 2014–2020-as időszakban 2700 milliárd forint áll rendelkezésre. A program azért nagy előrelépés az előző időszak Gazdasági Operatív Programjához (GOP) képest, mert abban a keretösszeg mindössze tizenhat százalékát (700 milliárd forint) biztosították gazdaságfejlesztésre. A GINOP pályázatai a feldolgozóipari fejlesztésekben nyújtanak támogatást az alábbi területeken: kkv-k versenyképességének növelése, innováció, K+F, IKT szektor fejlesztése, valamint az energiahatékonyság. Idén még 70 pályázati kiírás fog megjelenni. A GINOP pályázatai nem érintik a közép-magyarországi régiót.

Az új kiírások

A GINOP-2015-1.2.1. pályázat a kkv-k termelési kapacitásának bővítését szolgálja, ebben a pályázatban 50 és 500 millió forint közötti összegre lehet pályázni. Nagyon fontos változtatás a pályázatot illetően, hogyha a vállalkozás kiegészítő projektelemként ingatlanfejlesztési beruházásokba kezd, már a pályázat benyújtása idején jogerős építési engedéllyel kell, hogy rendelkezzen. A pályázatban meg kell határozni bizonyos mérföldköveket, amelyeket a projekt megvalósítása során az előre meghatározott időben el kell érni, emellett olyan kötelező vállalásokat kell teljesíteni a cégeknek, mint létszám- és árbevétel-növelés, illetve a személyi jellegű ráfordítások növelése.

A GINOP-2015-1.2.2. pályázat a kkv-k munkahelyteremtő beruházásainak támogatására irányul. Ezen pályázat keretein belül kisebb volumenű projektek megvalósítására lehet pályázni, 5 és 50 millió forint közötti összegre. Újdonsága, hogy újonnan alakuló cégek is pályázhatnak rá, de csak abban az esetben, ha a Szabad Vállalkozási Zónában feldolgozóipari tevékenységre irányuló pályázatot nyújtanak be (ezek a zónák egyébként kivételt képeznek a feldolgozóipari pályázati kötelezettség alól). Ebben szintén előírás a mérföldkövek meghatározása, a kötelező vállalások sora pedig kiegészül a honlappal.

A legújabb pályázat, a GINOP-2015-1.3.1. a kkv-k piaci megjelenését szolgálja, például kiállításokon vagy vásárokon. A feldolgozóiparban tevékenykedő cégek pályázhatnak 1,5 és 20 millió forint közötti összegre. Itt a pályázati feltételek bővülnek azzal, hogy a vállalkozás alkalmazottjai között kell lennie egy külkereskedelmi felelősnek.

A programban szerepel a korábban felállított cél, azaz a pályáztatási folyamat teljes körű elektronizálása. Ennek egyik buktatója az elektronikus aláírás. Fontos, hogy amelyik vállalkozás nem rendelkezik ilyennel, annak ki kell nyomtatnia egy nyilatkozatot, kitölteni és postázni, mert a pályázat azáltal válik hitelessé. „A tavalyi év legutolsó pályázatán nagyon sokan buktak el ezen, így célszerű most fokozottan figyelni” – zárta le a politikus.

A konferencián szintén részt vett Glattfelder Béla, gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, aki kijelentette: ebben a ciklusban nem lesz pénzosztás.

Kovács Réka Fruzsina