A februári 8,1 százalék után márciusban 8,0 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – jelentette kedden az Eurostat.

Ez 2009 januárja óta a legalacsonyabb mutató, egy évvel korábban, 2016 márciusában a ráta még 8,7 százalékon állt.

Az unió statisztikai hivatalának becslése szerint 2017 márciusában 19,716 millióan kerestek aktívan állást az unió tagállamaiban, 56 ezerrel kevesebben, mint egy hónappal korábban.

Az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül a legalacsonyabb munkanélküliséget Csehországban regisztrálták márciusban (3,2 százalék), majd Németország (3,9 százalék) és Málta (4,1 százalék) következik. A legmagasabb rátát – ahogy már hónapok óta mindig – Görögország (23,5 százalék, januári adat) és Spanyolország (18,2 százalék) statisztikai hivatala jelentette.

Az uniós módszertan szerinti legfrissebb (februári) magyar adat (4,3 százalék) a negyedik legjobb az unióban.