Kijev ukrajnai látogatásra hívta meg Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert. Októberben Harkovban, novemberben Debrecenben magyar–ukrán üzleti fórumot rendeznek.

Jóval többet lát az ukrán-magyar gazdasági kapcsolatokban Ukrajna magyarországi nagykövete, mint amennyit kihasználnak azokból.  Ljubov Nepop a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, hogy tavaly 17 százalékkal 2,5 milliárd dollárra esett a két ország közötti áruforgalom, idén júliusig pedig további 28 százalékkal 1,1 milliárdra zsugorodott. A mezőgazdasági kapcsolatokat ígéretesnek tartják, Ukrajnában érdeklődnek az új borászati technológiák iránt.

A nagykövet közölte: „Ukrajna jelenleg területe 7 százalékához nem fér hozzá, GDP-jének 20 százaléka esett ki a keleti részén folyó harcok és a Krím ideiglenes megszállása miatt”. Ennek ellenére várhatóan 1 százalékkal mégis nő idén a GDP, jövőre további 3 százalékos emelkedést terveznek, miközben 3 százalék alatt tartanák a költségvetési hiányt is.

„Partnereinktől 787 millió dollár humanitárius segély érkezett. Bő 300 millió dollár az ENSZ-től, több mint 270 millió az EU-tól és 135 millió az USA-tól” – közölte Ljubov Nepop.

Ukrajna fő nemzetközi pénzügyi partnere, a Nemzetközi Valutaalap, amellyel 2015-ben 17,5 milliárd dolláros hitelcsomagról állapodtak meg. Eddig 5 milliárd dollárt, plusz 1,7 milliárd dollárt hívtak le, szeptemberben pedig megegyeztek újabb egymilliárdról. A nagykövet szerint ez „pozitív jelzés a világ felé, mert azt mutatja, hogy lehet velük tárgyalni, üzletet kötni, megbízható és hitelképes partnerek”.