Két évtized után újra barnaszenet bányászhatnak a Borsod megyei Farkaslyukon. Az elképzelések szerint jövő nyáron induló kitermelésből származó szenet eleinte a térségben értékesítenék, később egy Ózdra tervezett erőműnek szállítanának.

Húsz év szünet után jövőre újraindulhat a farkaslyuki barnaszénbányászat – írja a Világgazdaság a Farkaslyuki Szénbányák Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva. Ornódi László Istvánné vezérigazgató a lapnak elmondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Farkaslyukon januárban nyolc kutatóvájatot alakítanak ki, majd tavasszal elkészítik a vizsgálatok zárójelentését.

A környezetvédelmi és a további engedélyek megszerzése, valamint a terület bányatelekké nyilvánítása után 100-150 fővel indulhat a termelés. A farkaslyuki bánya 7,34 millió tonna barnaszenet rejt, és közel ugyanennyit a szomszédos, csernelyi szénmező is. A bánya a felfutás után évi 100-150 ezer tonna, kilogrammonként 16 ezer kilojoule fűtőértékű szenet ígér.

A szenet egyelőre a térségben adnák el, ám később esetleg az Ózdon egy japán partnerrel építendő, magyar állami tulajdonú bányavállalatnak értékesítenék. A külföldi cég hozná az úgynevezett tisztaszén- (CCS) technológiát, amely nélkül az országban már nem épülhet szénerőmű – számolt be az újság.