Újabb társaság, a 2004 óta működő, hazai tulajdonú ÉPDUFERR kapott támogatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös, a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenésének finanszírozását elősegítő pályázatán.

A BÉT közleménye szerint 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a BÉT Mentor Program keretében az ÉPDUFERR. Az építőipari társaság a Megakrán, a DM-KER, a Gloster, az OXO Technologies, a ViVeTech, a NAP, a Polyduct és az Eprolius után a kilencedik, amelynek tőzsdére lépését elősegítheti a program.

A társaság felkészülését és a tőzsdei bevezetés folyamatát kijelölt tanácsadóként a Navigator Investments támogatja, a papír bevezetésére és a kereskedés megkezdésére a tervek szerint legkésőbb 2022-ben kerülhet sor.

Az ÉPDUFERR fő tevékenysége az építőiparhoz kapcsolódik, elsősorban multinacionális vagy hazai nagyvállalati megrendelők számára végeznek fővállalkozói és generálkivitelezői feladatokat Magyarország egész területén, emellett építőanyag-kereskedéssel is foglalkoznak. A nemzetközi piacra lépést ugyanakkor kiegészítő szolgáltatásai, az idén elindított acélkereskedelem és acélfeldolgozás révén kívánja megvalósítani a társaság. A többi között ezt a lépést is támogatná a BÉT középvállalatok számára kialakított platformján, a BÉT Xtenden tervezett tőkebevonás.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a dunaújvárosi székhelyű ÉPDUFERR Zrt. 2020-ban 3,42 milliárd forint konszolidált árbevétel mellett 465 millió forint adózott nyereséget ért el. Az előző, 2019-es évet 3,24 milliárd forint árbevétellel és 477 millió forint veszteséggel zárta. Az 500 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 520 millió forint volt a tavalyi év végén.

A mentorprogramot 2017-ben indította el a BÉT. Ennek keretében a hazai kis- és középvállalatok 2022 végéig fordulhatnak támogatásért a Budapesti Értéktőzsdéhez az ELITE Program, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek teljes vagy részleges támogatása érdekében. A BÉT Mentor Program kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre, illetve vonzó befektetési lehetőséget jelenthetnek a hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.

(Forrás: MTI)