Időarányosan nagyjából a tavalyi volumenben, sőt annál is egy kicsit jobban fogynak a jegyek – mondta el a KamaraOnline-nak Marinka Csaba, a Sziget Fesztivál kommunikációs tanácsadója.
A Szigeten általában a hetijegyesek 90 százaléka külföldi, napijeggyel viszont a magyarok jönnek többen. Tavaly a korábbi évekhez képest valamivel több magyar jött, és az idén is emelkedett a magyar hetijegyesek száma. Az esti-éjszakai órákban nagyjából fele-fele az arányban vannak magyar és külföldi látogatók.
A Sziget szervezői idén növelték a szolgáltatások számát, úgy terveztek, hogy akár napi 90 ezer ember is jól tudja magát érezni a Szigeten. Arra számítanak, hogy idén a tavalyi rekordot eléri vagy akár meg is haladja a látogatók száma. Idén nagyjából 300 vállalkozó lesz kint a fesztiválon (tavaly ez a szám csak 250 volt). A vállalkozóknak nem kell fix összeget fizetniük, hanem a forgalmuk után fizetnek százalékot. A vendéglátósok és egyéb árusok pályázat útján jelentkeznek, ennek alapján választják ki őket.
A Forma1-hez hasonlóan a Sziget fesztivál is pozitívan befolyásolja a fővárosi szállodák forgalmát – mondta lapunknak Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára. Budapesti szállodáktól kapott tájékoztató jellegű információ alapján a hotelek zömében a Sziget fesztivál idején közel teltház lesz. A múlt évben is hasonló volt a helyzet, bár idén több vendéget, kicsit magasabb foglaltságot és bevételt várnak a hotelek.
Budapest iránt az elmúlt években fokozatosan erősödött a nemzetközi kereslet, így van ez 2015-ben is – tette hozzá a főtitkár. Augusztusban 80–85 százalék közötti szobafoglaltságra számítanak a hotelek, ami 8–10 százalékponttal magasabb lehet a múlt évinél. Ugyanakkor nem választható szét, hogy ebből mennyi a Sziget hatása, illetve mennyi az erősödő külföldi keresleté.
Európa leglátogatottabb fesztiválja, a Sziget önálló utazási motivációt jelentő esemény, amely pozitívan formálja Magyarország imázsát és élénkíti a beutazó forgalmat – tájékoztatta lapunkat a Magyar Turizmus Zrt. A fesztiválok a már hazánkba érkezett vendégek egyik legfontosabb kiegészítő programjának számítanak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014-es adatai alapján a Magyarországra érkező külföldi turisták egyik legfőbb motivációja a kultúra. Minden negyedik külföldi vagy városlátogatási céllal (22,2 százalék) vagy kulturális és sportrendezvényre (3,4 százalék) érkezik. Tavaly a kulturális és sportrendezvényekre érkező külföldiek több mint 2 millió napot töltöttek el hazánkban és 33,7 milliárd forintot költöttek itt tartózkodásuk alatt.
A Magyar Turizmus Zrt. szerint a kulturális utazót lenyűgöző események visszatérésre ösztönzik a látogatókat. A legfontosabb cél, hogy a kultúra tevékenységből utazási motivációvá váljon, és hogy a városlátogatások részarányát megőrizve tovább növekedjen a fesztivállátogatási motivációval érkezők száma.