Újabb nyolc céggel, 35-re bővült a Kiemelt exportőr partnerségi programhoz (Kepp) csatlakozott vállalatok köre – közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára a programhoz csatlakozó vállalatok együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírása alkalmából tartott rendezvényen.

Hozzátette: a program 2019-ben indult, abban a magyar tulajdonú, jelentős exporttevékenységet megvalósító vállalatokkal kötnek partnerségi megállapodást a szorosabb együttműködés érdekében. Ezek a cégek jó eséllyel nemzetközi multinacionális vállalatokká is fejlődhetnek – mondta.

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos kitért arra, hogy a cégek nemzetgazdaságilag fontos ágazatokból érkeztek, mint az építőipar, élelmiszeripar, villamosipar, informatika. Ezen cégek 140 milliárdos tavalyi összesített árbevételének 35 százaléka exportból származott, több mint négyezer embernek adnak munkát, és a járvány alatt senkit sem bocsátottak el.

Magyarország a járvány nyertesei közé szeretne és fog is tartozni, ezen dolgoznak – mondta. Hozzátette: a 2020-ban meghozott gazdaságvédelmi intézkedések a GDP 30 százalékát tették ki, a vállalkozások, családok megmentéséből a tárca is kivette a részét. Soha annyi beruházást nem támogattak mint 2020-ban: tavalyi közel 1500 beruházás révén 5,5 milliárd dollár beruházási érték jött létre, ezzel több mint 270 ezer munkahelyet védett meg a kormány, és közel 13 ezer új munkahelyet hoztak létre. Mindehhez a kabinet 474 milliárd forintnyi támogatást biztosított – közölte.

Elmondta, elindították a tőkekifektetési programokat azoknak a cégeknek, akik a hazai kapacitások mellett új tevékenységet akarnak külföldön indítani: a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2019-ben nyugat-balkáni kifektetési programot indított. Ebben 7 vállalkozás 7 projektjét 7 milliárd forinttal támogatták, amivel 15 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Szerbiában.

A tavaly indított Nemzeti exportvédelmi programban pedig 48 magyar vállalkozás 140 milliárd forintnyi beruházását támogatják 71 milliárd forinttal. Ennek köszönhetően 5 kontinens 19 országában valósulnak meg fejlesztések. A kormány új programok sokaságával segíti a cégek fejlődését, az eredmények nem maradtak el: 2020-ban is 100 milliárd forint felett volt a magyar export értéke, beruházási rekordok dőltek meg – összegezte, hozzátéve: a megkezdett munkát folytatják a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsben, a külgazdasági és külügyminiszter vezetésével.

(Forrás: MTI)