Mintegy 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207 fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) három pályázati felhívásán – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Újabb 196 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el több mint 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a pályakezdők támogatását célzó gyakornoki program keretében.

A program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése, valamint az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése.

A nyertesek bér- és járuléktámogatást kapnak a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, és lehetőségük lesz a vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is. A vállalkozásoknak a program megvalósítására 9–15 hónap áll rendelkezésére.

Az iparjog című felhívás keretében 9 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el több mint 25 millió forintot. A mikro-, kis- és középvállalkozások, költségvetési szervek, illetve azok jogi személyiséggel rendelkező intézményei, non-profit gazdasági társaságok 1-6 millió forintot nyerhettek el. A cél a szellemitulajdon-védelem eszköztárának tudatos, versenyképességet fokozó, minél szélesebb körű alkalmazásának támogatása, így biztosítva a hazai vállalkozások és kutatóintézetek piaci érvényesülését és K+F+I tevékenységre fordított forrásainak megtérülését. A projekt végrehajtására a kezdéstől számítva legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.

A nemzeti parkok komplex turisztikai fejlesztése című felhíváson ez alkalommal a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság nyert el vissza nem térítendő forrást, összesen 2,7 milliárd forint értékben. A pályázatok elbírásánál fontos szempont minden esetben, hogy a fejlesztés hozzájáruljon a nemzetközi és országos jelentőségű természeti és kulturális örökség védelméhez, bemutathatóságának és hasznosításának fejlesztéséhez hálózati és térségi szempontok figyelembe vételével. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Miskolcra tervezett a „A Bükk Keleti Kapuja” – A Szeleta Park Látogatóközpont kialakítására 1,4 milliárd forintot nyert el, míg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Dunakanyar Látogatóközpont létesítésére nyert el 1,3 milliárd forintot, amelyet Dömösön alakítanak ki – közölte az államtitkár.

A nyertesek listája a palyazat.gov.hu oldalon olvasható. (MTI)