Az Egészségipari Támogatási Program (ETP) keretében indított beruházásokkal Magyarország kevesebb, mint egy év alatt több kulcsterületen is a saját lábára állt – jelentette ki Varga Mihály az ETP újabb támogatási szerződéseinek aláírási ünnepségén. Az aláíró öt vállalkozás összesen 4,5 milliárd forintnyi beruházást valósít meg.

A hazai cégek már képesek ellátni az országot elegendő maszkkal, Favipiravirral, oltáshoz használt orvosi eszközökkel, fertőtlenítőszer alapanyaggal, valamint légtisztító berendezésekkel. A cél az, hogy rövid idő alatt egy teljesen új iparág jöjjön létre, amely nemcsak az ország kiszolgáltatottságát csökkenti, hanem a gazdaság újraindítását és exportteljesítményt is erősíti – magyarázta a pénzügyminiszter. Mint fogalmazott: a most aláírt szerződéseken keresztül 4,5 milliárd forintnyi beruházás valósul meg, amelyhez a kormány több mint 3 milliárd forint támogatást biztosított. A fejlesztések közel 800 munkahelyet megvédéséhez járulnak hozzá.

A digitális mikroszkópok gyártásával foglalkozó 3DHISTECH Kft. kifejezetten a koronavírusra fejlesztett berendezéseire világszinten jelentős igény van. A 700 millió forintos beruházás révén speciális mikroszkópok előállítására alkalmas gyártósort vásárolnak.

Az Igazgyöngy’98 Kft. egymilliárd forintos beruházással a Somogy megyei Csákány településen létesít steril kötszereket előállító, modern üzemet. Ezzel jelentősen csökkenhet a hazai egészségügyi intézmények kitettsége a külföldi kötszerek beszerzése terén.

A PEMÜ Zrt. mostani, 740 milliós fejlesztésével a lélegeztető gépekhez, speciális arcvédő eszközökhöz használt alkatrészek gyártásában léphetnek előre.

A Plazmacentrum Kft. két új centrum kialakítását tervezi Baján és Sopronban több mint 800 milliós költséggel. Az új központok jelentősen növelik Magyarország kapacitásait a plazmakészítmények előállításában.

Az UgrinPack-Erdősi Kft. több mint 1,1 milliárd forintból gyártóüzemét bővíti, a beruházás által vírusölő réteggel rendelkező kötszereket tudnak majd jelentős mennyiségben előállítani.

Az ETP-nek már kézzelfogható eredményei vannak, 10 beruházás már elkészült, ezek közel 1500 ember munkahelyének megőrzéséhez járultak hozzá, a beruházások összértéke 9,9 milliárd forint. Összesen 77 egészségipari fejlesztés támogatásáról született megállapodás, a beruházások összértéke meghaladja a 80 milliárd forintot. A támogatások több mint 5600 munkahely megvédését jelentik.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)