Két tőkebevonást tervező vállalat, a HeatVentors és az Aperus Pharma, valamint két befektetői társaság, az OXO Technologies Holding és a Sylphina Angel mutatta be terveit, céljait a hazai feltörekvő vállalatoknak és potenciális befektetőknek szóló BÉT Xmatch Live eseményen.

A 2019 novemberében elindított BÉT Xmatch egy komplex szolgáltatáscsomag, amit a BÉT a hazai zártkörű tőkeági tranzakciók elősegítése érdekében dolgozott ki. Egyik fő célja, hogy lehetőséget, platformot biztosítson a befektetők, tanácsadók, valamint a tőkét kereső vállalatok egymásra találásához. Ez az ökoszisztéma jelenleg több mint 200 vállalatot, több mint 100 befektetőt és több mint 50 tanácsadót foglal magába.

Első alkalommal három társaság, a DM-KER, a Post For Rent és a Gloster osztotta meg történetét és tőkebevonási terveit. A rendezvényen a bemutatkozó cégek számos potenciális befektetővel, alapkezelővel kerültek kapcsolatba – ismerteti közleményében a tőzsde.

A BÉT a beérkező igények, visszajelzések alapján a következő években szeretné tovább fejleszteni a BÉT Xmatch szolgáltatást, amely a tervek szerint offline és online megoldásokat is magába foglalna. Ezek együttes működtetése elősegítheti a zártkörű tőkepiaci tranzakciók megvalósulását, a kereslet, a kínálat és a releváns információk aggregálását, valamint a széttöredezett kibocsátói és befektetői hálózatok egyesítését.

A most bemutatkozott társaságok közül az OXO Technologies Holdings a technológiai ágazat egyik vezető befektetői társasága a közép-kelet-európai térségben, üzleti angyalok hálózatát, különféle pénzügyi és stratégiai befektetőket, illetve további tőkepartnereket foglal magában, és a korai szakaszban működő technológiai vállalkozások finanszírozását, részleges vagy teljes visszavásárlását célozza, felgyorsítva növekedésüket és piaci bővítésüket, felkészítve őket a későbbi finanszírozási fordulókra és kilépésekre.

A Sylphina Angel egy 2005-ben alakult startup műhely, amelynek célja a kezdeti fázisban lévő projektek és ötletek sikeres megvalósítása a pénzügyi, infrastruktúra és vállalati háttér biztosításával, illetve teljes körű adminisztratív és szakmai támogatással.

A HeatVentors energiamegtakarítási eszközök kutatásával foglalkozó startup vállalat. Fennállásuk óta több sikeres terméket fejlesztettek ki, közöttük a HeatTanket, ami a jelenlegi meleg vizes hőtároló rendszereknél tízszer kisebb méretű és hatékonyabb rendszereket kínál, diffúziós anyag halmazállapot-változási hőtárolós megoldásaival.

Az APERUS Pharma egy – az Alzheimer-kór elleni küzdelemre létrehozott – projekttársaság, amelynek alapítói az elmúlt tíz évben közel 2 milliárd forintot költöttek a kutatási területre. Az Aperus mint projekttársaság tulajdonolja a 10 éve azonosított Q134R molekulához kapcsolódó szabadalmakat és jogokat.

(Forrás: MTI)