A tengerentúlról is egyre több befektető érdeklődik a hazánkban és Közép-Kelet Európában megnyíló üzleti lehetőségek iránt – hangsúlyozta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár Phil Gramm-mel, az Amerikai Egyesült Államok szenátorával folytatott megbeszélést követően.

Phil Gramm – aki a Lone Star amerikai befektetési alap vezető tisztségviselője – elmondta, hogy az általa képviselt pénzügyi befektető egyre inkább Európában, azon belül is közép-kelet-európai térségben keresi a kedvező befektetési lehetőségeket ügyfelei megbízásából, amelyek között komoly nyugdíjalapok és más fontos gazdasági szereplők is találhatóak.

A befektetési szakember, aki korábban az amerikai szenátus bank-bizottságának volt az elnöke, elismerően szólt a magyar gazdasági fejlődéséről, az adósság-leépítésben elért eredményekről, a magyar növekedés fenntarthatóságáról és lendületéről. Jelezte, hogy nagyra értékeli a magyar gazdaság stabilitását és kedvező távlati kilátásait, a beruházások számára is egyre vonzóbb környezetet. Ezért is jönnek hazánkba: a Lone Star már ma is több fajsúlyos befektetéssel rendelkezik Magyarországon, és kedvező tapasztalataik alapján kifejezetten keresik a további vonzó magyarországi lehetőségeket, portfóliójukban a térségnek, és ezen belül Magyarországnak kitüntetett helyet szánnak.

A felek a tárgyaláson egyetértettek abban, hogy a magyar és az amerikai gazdasági kapcsolatok jól alakulnak: az Egyesült Államok Európán kívül Magyarország első számú exportpartnere, emellett az amerikai vállalatok az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, az itteni több mint 1700 amerikai vállalat több mint százezer magyar embernek ad munkát.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)