Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat – jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy nyilatkozott, hogy ebben a „küzdelemben” azok a vállalatok a legfontosabb „szövetségeseik”, amelyek a nehéz körülmények ellenére is vállalják, hogy fejlesztenek. Hozzátette, a mostani fejlesztések, illetve beruházások jelentik a garanciáját a meglévő munkahelyek megvédésének, ezért a kormány támogatást nyújt azon cégeknek, amelyek vállalják, hogy nem bocsátják el a náluk dolgozókat. „A magyar gazdaság életerejét világosan mutatja az a tény, hogy negyedóra alatt 363 cég jelentkezett erre a támogatásra” – jelezte, hozzátéve, hogy ebből 285 magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik, míg a maradék itteni, de külföldi tulajdonú, ugyanakkor magyar embereket foglalkoztató vállalat. A 363 cég mintegy 199 milliárd forintnyi beruházásra szánta el magát, s ezzel mintegy 49 ezer munkahelyet védenek meg – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, akik köszönetet mondott az említett vállalatoknak, megjegyezve, hogy a kormány a beruházás összegének mintegy egyharmadát állja.

(Forrás: MTI/KKM)