Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, a 3 milliárd forintos keretösszegre szerdától pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások.

A mikrovállalkozások 8 és 50 millió forint közötti, a kis- és középvállalkozások 25 és 400 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el. Jelentkezni a rendelkezésre álló forrás összegének másfélszeresét elérő igény beérkezéséig, de legkésőbb október 4-éig lehet.

A kiírás szerint a korszerű eszközök és gépek beszerzésén túl a tervezői vállalkozások önálló fejlesztései is támogathatók – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hozzátette, az előző kiíráshoz képest fontos változás, hogy már az öt munkatársnál többet foglalkoztató tervezőirodák is jelentkezhetnek.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hangsúlyozta: az első fél évben a magyar gazdaság nőtt a legnagyobb ütemben az Európai Unióban, így lehetőség nyílt az építőipari vállalkozások újabb támogatására.

Kiemelte azt is, hogy a hazai építőipar termelése az év első hét hónapjában 34,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az államtitkár megjegyezte: nagy a vállalkozások igénye a technológiaváltás támogatása iránt, az idén meghirdetett és már odaítélt 6 milliárd forintra több mint 19 milliárd forintos kérelem érkezett.

A szerdán megjelent kiírás szerint az odaítélt támogatás a tervezett fejlesztés költségeinek 25-50 százaléka lehet.

A tervezői irodák támogatása kapcsán György László kiemelte a legkorszerűbb digitális technológiák térnyerését; mint mondta, a 21. századi tervezési eljárások alkalmazása elősegíti a kivitelezési határidők és költségek betartását.

Az államtitkár szerint a támogatás hatékony, az adatok szerint a korábbi nyertes építőipari vállalkozások termelékenysége 44 százalékkal nőtt egy év alatt, az jelentősen meghaladja az építőipari átlagot.

Az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatás igénylésének feltételeiről szóló tájékoztató itt érhető el.

(Forrás: MTI/ITM)