Júliustól dr. Kozma Zoltán vezeti a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda munkajog és compliance csoportját. A több mint egy évtizedes gyakorlattal rendelkező szakember feladata elsősorban az iroda munkajogi praxisának erősítése lesz, emellett az, IP és IT jog és az adatvédelem tartozik a kiemelt fókuszterületei közé.

Dr. Kozma Zoltán (képünkön) a Deloitte-hoz a Microsoft Magyarországtól érkezik, ahol 2017 júliusától jogi igazgatóként dolgozott. Szakmai pályafutását a Horváth és Társai DLA Piper Ügyvédi Irodánál kezdte, ahol 2002 és 2017 között számos pozíciót betöltött, így többek között 2015-től a DLA Piper magyarországi Technology, Media & Telecommunication csapatát is vezette.

„Nagy öröm és izgalmas kihívás számomra, hogy csatlakozhatok a Deloitte Legal dinamikusan bővülő csapatához. Bízom benne, hogy a munkajog és a technológia jog területén szerzett tapasztalatommal hatékonyan tudom támogatni az iroda ezen fontos területeinek növekedését” – mondta el dr. Kozma Zoltán.

„A Deloitte Legal Ügyvédi Iroda az utóbbi öt évben, közel ötszörösére nőtt és jelenleg több mint 30 jogásszal működik Magyarországon, nemzetközi szinten pedig a világ egyik legnagyobb ügyvédi hálózatává vált. Ez a növekedés összhangban van azzal a célunkkal, hogy ügyfeleinket a jövő legösszetettebb jogi kihívásin is át tudjuk segíteni. Zoltán csatlakozása tovább erősíti ezt a törekvésünket” – tette hozzá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető partnere.