Kényelemesebb, gyorsabb ügyintézést, illetve testre szabottabb kondíciókat, szolgáltatásokat hoz az ügyfeleknek a bankokat is utolérő digitalizáció.

A bankszektorban is hódít a digitalizáció. A legnagyobb magyarországi pénzintézet, az OTP Bank például jelenleg több mint ötven digitális fejlesztésen dolgozik, köztük mobilfizetési megoldáson és további, papírmentes ügyintézést lehetővé tévő szolgáltatások bevezetésén – ismertette Kovács Antal. Az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: a cél az, hogy ügyfelek szabadon választhassák meg, hogy személyesen a bankfiókban, vagy a számítógépükről, telefonjukról szeretnék intézni banki ügyeiket. Minden módon és csatornán ugyanazt a színvonalat és biztonságot kapják az ügyfelek, mintha egy bankfiókban, személyesen vennék igénybe az adott szolgáltatást.

A folyamatban lévő fejlesztések mellett jó pár digitális szolgáltatás már ma is elérhető. A Simple mobilalkalmazásnak 250 ezer felhasználója van, a bankkártyás vásárlások után visszatérítést biztosító kedvezményprogramot pedig negyedmillió felhasználó vette igénybe az elmúlt évben. Néhány hónapja indult az OTPdirekten szabadon, az ügyfél élethelyzetének megfelelően személyre szabható számlacsomag is, 35 ezer ilyen online számlát nyitottak eddig a bank ügyfelei. A hitelintézet sikeresnek tartja az interneten indítható mikro- és kisvállalkozói számlanyitási lehetőséget is, idén év végéig pedig kétszázra nő az olyan bankautomaták száma, amelyeken befizetni is lehet.

Az OTP legújabb digitális szolgáltatása a teljes egészében online intézhető személyi kölcsön. Ez az első olyan személyi kölcsön a piacon, amelynél a hiteligénylés, a -bírálat, illetve a folyósítás is online megy. Az hiteligénylést pár perc alatt ki lehet tölteni, az ezt követő, néhány perces hitelbírálati folyamat és az átutalás pedig automatikus, számítógép végzi, emberi beavatkozás nélkül – mutatta be a megoldást Kovács Antal. Az igénylést követően akár egy órán belül az ügyfél számláján lehet a szabadon felhasználható összeg.

Jelenleg azon OTP-s ügyfelek számára elérhető a szolgáltatás, akik rendelkeznek internetbanki hozzáféréssel és a pénzintézethez utaltatják jövedelmüket – ez mintegy 600 ezer ügyfelet jelent. A cél az, hogy rövid időn belül a jövedelem-jóváírással nem rendelkező-, valamint a nem OTP banki ügyfelek részére is elérhető legyen ez a lehetőség. (Utóbbi ügyfelek esetében a folyamat nem lehet teljesen online, mivel a jogszabályi előírások alapján mindenkit azonosítani kell, vagyis egyszer be kell menniük személyesen egy bankfiókba.) Az eddigi tapasztalatokról a banki vezető elmondta: az indulás óta eltelt pár hónapban több mint ezer ügyfél igényelt személyi kölcsönt online, a folyósított összeg pedig már meghaladta az egymilliárd forintot.