Az FHB Jelzálogbank november 21-én megtartott rendkívüli közgyűlése visszahívta a társaság igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait, és helyükbe új tagokat választott.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési határozat szerint a visszahívott igazgatósági tagok Köbli Gyula, Christian Riener, Soltész Gábor Gergő, Starcz Ákos, Oláh Márton és Kovács Zoltán. Közülük a részvényesek ötéves időtartamra újra igazgatósági tagnak választották Oláh Mártont és Soltész Gábor Gergőt, és új tagként beválasztották Landgraf Eriket, Mészáros Attilát és Vida Józsefet.

A felügyelő bizottságból visszahívott Lantos Csaba, Sebestyén István, Szabó Miklós és Kádár Tibor helyett Antal Kadosát, Harmath Zsoltot, Kovács Mónikát, Reiniger Balázst és Pórfy Györgyöt választották be a testületbe a részvényesek. A közgyűlési határozatok akkor lépnek hatályba, amikor minden megválasztott tisztségviselőre vonatkozóan megérkezik az MNB engedélyező határozata, és minden, a közgyűlésen megválasztott tisztségviselő írásban elfogadta megválasztását. 

A rendkívüli közgyűlés összehívása előtt nem sokkal jelentették be, hogy a jelzálog-hitelintézet igazgatósági elnökének, Spéder Zoltánnak a többségi befolyása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft. október 14-én értékesítette az FHB Jelzálogbankban meglévő részesedését, Spéder Zoltán pedig ugyanezen a napon lemondott a társaságban betöltött tisztségéről. 

Az A64 tulajdoni részesedése 14,354 százalék, szavazati aránya 16,554 százalék volt. A részvényeket a bankban már részesedéssel rendelkező jászszentlászlói Fókusz Takarékszövetkezet és a szentgáli B3 Takarék Szövetkezet vásárolta meg. A Fókusz Takarék új szavazati joga 9,9 százalék, a B3 Takaréké 7,627 százalék lett. Spéder Zoltánnak a tranzakciót követően fennmaradó közvetlen szavazati joga 0,017 százalék, közvetett szavazati aránya 0,319 százalék volt.

Az FHB bankcsoport 200 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az idei harmadik negyedévet, adózott vesztesége 223 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 502 millióról, kilenchavi adózás utáni vesztesége pedig majdnem 70 százalékkal, 1,769 milliárd forintra mérséklődött. A csoport konszolidált mérlegfőösszege szeptember 30-án 561,2 milliárd forint volt, ami az előző negyedév véginél 9,1 százalékkal, a 2015. december 31-i mérlegfőösszegnél 24,7 százalékkal, 183,6 milliárd forinttal alacsonyabb. (MTI)