Szentpéteri Ferenc vette át az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi hűtőszekrénygyárának igazgatói posztját. A szakember Alessio Bonfantit váltja a vezetői tisztségben, aki a cégcsoporton belül az európai hűtőszekrénygyártás programvezetőjeként folytatja karrierjét.

A közgazdász-mérnök végzettségű Szentpéteri Ferenc 1986-ban került a jászberényi Lehel Hűtőgépgyárhoz. Szakmai pályafutása kezdettől fogva a céghez fűződik: előbb a termelés és a kutatás-fejlesztés területén dolgozott, később az Electrolux európai hűtőgépgyáraiért felelt, majd a kelet-európai régió ellátási-láncért felelős vezetője lett – közölte a svéd tulajdonban álló háztartásikészülék-gyártó társaság.

A szakember 2003 júliusában a jászberényi fagyasztóládagyár igazgatója lett, majd 2006-tól a hűtőszekrénygyárat is ő irányította. A két egység 2009-es összevonásától 2016 júniuság a kompresszoros hűtőszekrény- és fagyasztóládagyár igazgatója volt, ez idő alatt egy évig Svédország és Magyarország között ingázva a svéd hűtőgépgyárat is vezette megbízott gyárigazgatóként.

A hűtőszekrény-, fagyasztószekrény-, fagyasztóláda- és porszívógyártással foglalkozó Electrolux Lehel Kft. jászberényi és nyíregyházi telephelyei a vállalatcsoport kiemelt európai gyártóbázisai. A magyar leányvállalat 2017-es árbevétele 250,2 milliárd forint volt, alkalmazottainak száma meghaladta a 3500-at.

A svéd Electrolux – több márkanév alatt – évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. A cégcsoport forgalma 2017-ben 12 milliárd euró volt és világszerte 56 ezer alkalmazottat foglalkoztat. (MTI)