A Samsung új gödi gyára a magyar beszállítók számára is kedvező lehet. A HIPA 117 vállalkozást ajánlott a koreai vállalatnak, ebből 11 kapott magas besorolást, így jó eséllyel az üzem beszállítója lehet, és hét vállalattal már folynak az egyeztetések.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) minősített beszállítói adatbázisából kiválasztja azon cégeket, amelyek megbízható minőségben, nagy mennyiségben képesek a komplexebb termékek, így például a Samsung új gödi üzemében gyártani tervezett elektromos autók akkumulátorainak előállításához szükséges egyéb termékeket leszállítani – mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke az M1 csatornán. Az ügynökség dolga összehozni ilyenkor a keresletet és a kínálatot – tette hozzá.

Az elnök szerint további munkahely-teremtési lehetőség, hogy egy komplex gyár Magyarországra érkezéseko, lesz három-négy nemzetközi beszállítója, amelyek a gyárral együtt az országba jönnek, ezért a HIPA igyekszik számukra is a megfelelő konstrukciókat kidolgozni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden jelentette be, hogy a Samsung az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd Gödön, a mintegy százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre. (MTI)