Hetedik születésnapját ünnepli a Viber, a világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása.
A Rakuten Viber által fejlesztett alkalmazás elsődleges célja a szabad és biztonságos kapcsolatteremtés az emberek között – függetlenül attól, hogy kik ők és honnan jöttek. A vállalat ezen értékek mellett mindvégig kitartott, amely ügyfélkörének és árbevételének rohamos bővülését eredményezte, miközben a felhasználói adatokat nem használta saját előny szerzésére.
A Viber mindig kiemelt szempontként kezelte az adatvédelmet és adatbiztonságot, ezért 2016 áprilisában az elsők közt valósította meg az üzenetek titkosítását a küldő és fogadó fél között.
A Viberen keresztül zajló összes kommunikáció védett rendszerben, titkosítva zajlik, vagyis senki – még maga a Viber sem – férhet hozzá a hívások során, illetve az üzenetekben továbbított tartalomhoz.
Más üzenetküldő alkalmazásoktól eltérően a Viber nem veszi célba felhasználóit az általuk folytatott beszélgetések, megosztott információk vagy márkák alapján.
„A Viber hatalmas fejlődést tudhat maga mögött az elmúlt hét év során. Csak az idén 20 százalékkal bővült az ügyfélkörünk, az árbevételünk pedig megduplázódott” – mondta Djamel Agaoua, a Rakuten Viber vezérigazgatója.
Jövőre új sebesség- és kényelemnövelő funkciókat vezetünk be mind a csoportos, mind a kétszemélyes kommunikációban.