Londonban a bíróságtól kapott zöld utat, Észtországban az adóhivatallal fejleszt közös online platformot, most pedig újabb európai városban ért el áttörést az Uber. Közös utazásmegosztó projektről írt alá szándéknyilatkozatot Vilnius városa és az Uber.

Szándéknyilatkozatot írt alá Vilnius önkormányzata és az Uber október 27-én, amelynek célja egy közös fuvarmegosztó szolgáltatás bevezetése. A litván városvezetők országos szinten is népszerűsíteni és támogatni fogják az utazásmegosztás megfelelő szabályozását, és ehhez felhasználják az Uber nemzetközi tapasztalatait. Mind a helyi hatóságok, mind az Uber arra törekednek, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amellyel a fogyasztók és az állam egyaránt jól járnak, miközben a digitális gazdaság is növekszik.

„Litvánia hitet tett az utazásmegosztás és a digitális gazdaság mellett. Vilnius városvezetése felismerte, hogy a sharing economy vállalatai, mint például az Uber, komoly előnyöket teremtenek a városlakók számára, és ezt a város vezetői maximálisan ki szeretnék használni. Nagyon lelkesek vagyunk a megállapodás miatt, és alig várjuk, hogy elindíthassuk a közös fejlesztést Vilnius-szal, ezzel a kiemelkedően innovatív várossal” – nyilatkozta Mark MacGann, az Uber regionális közkapcsolati igazgatója.

A szándéknyilatkozat kiemeli, hogy milyen előnyöket jelent a fuvarmegosztás a városnak, a fogyasztóknak és a környezetnek.

„Ahogyan Észtország esetében – ahol nemrég az ottani adóhatósággal írtunk alá partneri egyezményt annak érdekében, hogy okos megoldásokkal segítsük a digitális gazdaságot – úgy valamennyi Balti állam részéről is látunk hajlandóságot a jövőbeni együttműködésre. Kedden először írtunk alá szándéknyilatkozatot európai várossal és reméljük, hogy további, ehhez hasonló konstruktív tárgyalásokat tudunk folytatni a régió más országaival is” – mondta Mark MacGann.

Az Uber Magyarországon is tárgyal kormánytagokkal és a hatóságokkal olyan együttműködésről, amely adóbevételeket generál, kereseti lehetőséget biztosít emberek ezreinek, és a fogyasztók érdekeit helyezi előtérbe.