Jogilag kötelező érvényű és visszafordíthatatlan a brit reformkövetelésekről az uniós állam- és kormányfők múlt heti tanácskozásán elfogadott megállapodás – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az uniós állam- és kormányfők testületének elnöke kijelentette, hogy a reformmegállapodás megfelel az uniós szerződések előírásainak, és azt nem lehet semmissé tenni, ezt még az Európai Unió Bírósága sem teheti meg.

Donald Tusk hangsúlyozta, az EU-csúcs pénteki zárónapján elfogadott egyezmény csak akkor lép hatályba, ha a britek igent mondanak a maradásra a Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról kiírt népszavazáson – írja az MTI.

Tiszteletben fogjuk tartani a brit nép döntését. Ha a többség a távozásra voksol, akkor ez fog történni – mondta Tusk, aki leszögezte, hogy örökre megváltoztatja Európát, ha a referendumon a kilépés támogatói győznek, és ez szerinte rossz irányú változás lenne.