Zambia a lehetőségek és a profit országa, amely tárt karokkal várja a külföldi befektetőket – hangzott el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett, „Zambia bemutatkozik” című konferencián.

Zambiában van lehetőség profitot termelni, érdemes az országba látogatni. Aki megismeri Zambiát, biztosan meghosszabbítja a vízumát – jósolta H. E. Bwalya S. K. Chiti, Zambia berlini nagykövete a BKIK-ban hétfőn megrendezett konferencián. Bár minden üzlet célja a profit, de a megszerzett jövedelemből mások javát is szolgálni kell – tette hozzá, a jó szamaritánus bibliai példáját említve.

Zambiában a munkanélküliség 14 százalék körüli, a kormány abban érdekelt, hogy állásokat teremtsen. Az állások sokkal fontosabbak, mint az adományok – hangsúlyozta a nagykövet. Ha a külföldi befektetők segítenek az állásteremtésben, akkor biztosan megtalálják a számításukat.

A lehetőségek országa

A 753 ezer négyzetkilométer területű, 14,1 milliós lakosságú Zambia gazdasága 2001 és 2015 között 6,9 százalékos átlagos éves növekedést produkált, amivel az IMF adatai szerint a világ 10 legdinamikusabb gazdasága közé tarozik. Az országnak három nemzetközi repülőtere van, kiépült a közút- és vasúthálózat. Az ország regionális központ is egyben: az Egyiptomtól Szváziföldig terjedő, jelenleg 20 országot tömörítő szabadkereskedelmi övezet (Common Market for Eastern and Southern Africa, COMESA) központja is a zambiai fővárosban, Lusakában található. Aki tehát Zambiában fektet be, további piaci lehetőségekhez jut – hangzott el a konferencián.

A főként rézércet exportáló ország kivitelének 49 százaléka a COMESA övezetbe irányul, 31 százalék pedig a Dél-afrikai Köztársaságba. Az Európai Unióval jelenleg folynak a szabadkereskedelmi tárgyalások, ide egyelőre csupán a zambiai export 4 százaléka érkezik.

Zambia kormányának fő gazdaságpolitikai célkitűzése, hogy ne a rézbányászat legyen az egyedüli húzóerő, és hogy minél nagyobb legyen a hozzáadott érték. Az elmúlt években több lépést tettek annak érdekében, hogy a külföldi befektetők minél könnyebben elindíthassák vállalkozásukat. Könnyen beszállhat a magánszektor – döntően PPP-projektek formájában – az energiaiparba, de számos lehetőség nyílik a turizmusban, a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és az infrastrukturális fejlesztésekben is.

A bűnözés alacsony, a vállalkozásokat könnyen és gyorsan el lehet indítani, az információkhoz könnyű hozzáférni – sorolták az előadók. A magyar vállalkozásoknak a nemrég megnyitott konzulátus nyújt állandó platformot a tájékozódásra.

„Az első pillanattól kezdve otthon érzi magát az ember”

Zambia azon kevés ország egyike, ahol a külföldi első pillanattól kezdve otthon érzi magát – kezdte előadását Simkó Gyula, Zambia tiszteletbeli konzulja. A konzul, aki három éve él Zambiában és ott több céget is alapított, elmondta: Lusaka az elmúlt néhány évben rendkívüli fejlődésen ment keresztül. A külföldi befektetőket megbecsülik, Zambiában „egy kkv előtt is olyan lehetőségek nyílnak, mint Magyarországon az Audi vagy a Mercedes előtt”.

A mezőgazdasági infrastruktúra-fejlesztés az egyik nagy lehetőség a külföldiek előtt – hangsúlyozta Simkó Gyula. Az ország jelenleg csupán a földterület 5 százalékát használja ki, de ezen is többet termel, mint Magyarország összesen, ráadásul az országban található a világ egyik legnagyobb édesvízkészlete is.

„Túlságosan nyitottak és befogadók vagyunk”

Zambia működő demokrácia, az egész régió egyik legbékésebb országa – emelte ki egy kérdésre válaszolva H. E. Bwalya S. K. Chiti. A béke a politikai életet is áthatja: az elmúlt 20 évben háromszor váltották le a kormányt, de az irányvonal lényegében ugyanaz maradt. Erre példa a nagykövet is, aki abban a pártban töltött be fontos tisztséget, amelynek 4 éve távoznia kellett a hatalomból – ez azonban nem akadályozta meg az új vezetést abban, hogy nagykövetté nevezze ki. Egy másik példa: néhány évvel ezelőtt, amikor az államfő meghalt, a tisztséget ideiglenesen egy skót töltötte be – a közel 100 százalékban feketék lakta országban…

Az ország jogrendje garantálja a tulajdon védelmét és lehetővé teszi a külföldiek tulajdonszerzését is. (Ehhez a Zambiai Fejlesztési Ügynökségtől kell jogosítványt igényelni.) Természetesen vannak spekulánsok, akik megpróbálnak visszaélni az ország nyitottságával – tette hozzá a nagykövet, aki szerint gyakrabban fordul elő, hogy a külföldi befektetők nekik okoznak csalódást, mint fordítva… Sokan azt mondják, túlságosan nyitottak, túlságosan befogadók vagyunk – tette hozzá.

A külföldiek tulajdonszerzése ellen általában a helyi törzsfőnökök sem emelnek kifogást. Simkó Gyula ezt saját példájával erősítette meg: őt az ország északi területének egyik törzsfőnöke a királyi család tagjává fogadta, és a hercegi cím mellé 5000 hektár földet is kapott.

KamaraOnline