A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása” című (GINOP-1.3.3-16) felhívás esetében különösen nagy számú támogatási kérelem érkezett be, ezért a beérkezett kérelmek feldolgozásának idejére a támogatási kérelmek beadása 2018. február 20. 12.00 órától átmenetileg szünetel – tájékoztatott a kormánya a hivatalos pályázati portálon.

A 2018. február 1. 12.00 óra és 2018. február 20. 12.00 óra értékelési határnapokig benyújtásra került projekteket együttesen bírálják el.

A 2016 nyarán, 20 milliárd forintos keretösszeggel megjelent felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A keretösszeget 2017 márciusában 28 milliárd forintra emelték, majd októberben (egy hónapnyi átmeneti szüneteltetés után) az igényelhető maximális támogatás mértékét konzorciumok esetében 2 milliárd, önállóan pályázó kkv-k esetében 1 milliárd forintra emelték.

Támogatási kérelem benyújtására csak konzorciumi formában van lehetőség; a beszállítói integrátor a beszállító kkv-tagokkal közösen megvalósuló projekttel nyújthat be támogatási kérelmet. (Nagyvállalkozás csak a beszállítói integrátor minőségében támogatható; beszállítóként és leendő beszállítóként kizárólag azon vállalkozások támogathatók, melyek a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklete alapján mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek.)

Kihasználatlan növekedési lehetőségek

A magyar gazdaság szereplőinek a világgazdasághoz való kötődését erősíteni sok esetben csak a Magyarországon letelepedett külföldi érdekeltségű vállalatok részére folytatott beszállítói tevékenység fejlesztésével és bővítésével lehetséges. A beszállítói integrátorok által nyújtott növekedési lehetőségek kihasználtságának foka jelenleg nem elégséges – olvasható a felhívásban. „Főleg a nemzetközi piacokon a kkv-k gyakran nem képesek önállóan megjelenni, sőt, gyakran kiszorulnak onnan. Azonban, amikor sikerül nagyvállalatokkal nem versenyző kapcsolatokat kiépíteniük, akkor ez a helyzet megváltozhat. Az ilyen esetekben a beszállítói integrátor növekedési lehetőséget jelent, felvállalja a technológia beszerzését, biztosítja a technológiai transzfert, a know-how-t, finanszírozást, míg a kkv piachoz és növekedési lehetőséghez jut. Ezeknek a beszállítói értékláncoknak a megfelelő kialakítása Magyarországon elmarad a kívánatostól.”