Donald Trump elnök személyében csaknem negyedszázad óta először vett részt amerikai elnök a farmerek országos szövetségének szokásos éves tanácskozásán a Tennessee államban lévő Nashville-ben.

Donald Trumpot állva ünnepelték a farmerszövetség hétfői konferenciáján. Beszédében az elnök – amellett, hogy kitért a nemrégiben aláírt adóreform előnyeire – a vidéki Amerika felemelését, fellendítését ígérte.

„A farmerek országa Isten országa” – fogalmazott Trump, akit elkísért a rendezvényre Sonny Perdue agrárminiszter és Pat Roberts kansasi republikánus politikus, a szenátus agrárbizottságának elnöke. Megjelent Tennessee állam sok törvényhozója is.

Trump kiemelte, hogy a kormány minden döntésével igyekszik a farmergazdaságoknak is segíteni. „Mi nagy becsben tartjuk a farmerek büszke örökségét” – mondta.

A farmergazdaságok felvirágzásához elengedhetetlennek nevezte a szélessávú internet minél teljesebb körű bevezetését, és megígérte, hogy a kormány megkönnyíti a szolgáltatóknak átjátszó tornyok építését szövetségi területeken.

A beszéd után Trump elnöki rendeletet írt alá a vidéki szélessávú internetelérés bővítésének megkönnyítéséről. Ezzel egyidejűleg a Fehér Ház közölte: az elnöki hivatal a belügyminisztériumnak küldött memorandumot, amelyben utasítást adott az internetelérés bővítéséhez szükséges intézkedések kidolgozására.

Trump nem bocsátkozott részletekbe a farmerek számára különösen fontos észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) újratárgyalásáról, de hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdák érdekeit elsődlegesnek tartják.

Az elnök felhívást intézett a kongresszushoz is, és a farmertörvény megújítását kérte a törvényhozóktól, hozzátéve, hogy támogatja a szövetségi termésbiztosítást.

Beszédében óva intette a farmereket attól, hogy a novemberben tartandó, úgynevezett félidős törvényhozási választásokon a demokratákra voksoljanak, mert szerinte a demokraták „ha valaha esélyük lenne rá, akkor elsőként az adótörvényt törölnék el, és megemelnék az adókat”. MTI/Járai Judit, Washington