A Főiskolák Diáktanácsa azt szorgalmazza, hogy a főiskolások a jelenleginél egy évvel tovább tanulhassanak ingyen Szlovákiában.

Az oktatási tárcával, a felsőfokú oktatási intézmények rektoraival, a hallgatókkal és a Főiskolák Tanácsával (RVŠ) együtt dolgozzák ki a főiskolai reform módosító javaslatait – mondta Lovász Bálint, a diáktanács elnöke.

A diákok azt szorgalmazzák, hogy a főiskolások a szokásosnál egy évvel tovább tanulhassanak ingyen – írja a hirek.sk.

A felvetéssel az oktatási tárca egyetértett, az a törvénymódosító javaslatokban is szerepelt, ám a pénzügyminisztérium ellenezte”

„Az a miniszter asszonynak, főleg az anyagi mutatók miatt, nem nagyon tetszik. Mi a diákok szemszögéből azt gondoljuk, hogy az anyagiak miatt a hallgatókat semmiképp sem kellene hátrányos helyzetbe hozni” – mondta Lovász Bálint.

„Fontos, hogy a diákok által befizetett illetékek visszakerüljenek hozzájuk. A főiskolai törvény módosításában majd azt kérjük, hogy emelkedjen az ösztöndíj-alapba befizetendő 20 százalék” – közölte a diáktanács vezetője.