Az alacsony hozamkörnyezet ellenére 4,6 százalékkal 1304 milliárd forintra növelték az összvagyonukat az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak. Az egy főre jutó átlagvagyon pedig 5 százalékkal 1,2 millió forint fölé nőtt.
Kiegyensúlyozott, jó teljesítményről tanúskodnak az önkéntes nyugdíjpénztárak és az egészségpénztárak első féléves adatai, bár a többéves kiemelkedő hozameredményeket követően a közelmúltban a pénztári megtakarításokra is hatással volt az alacsony hozamú befektetési környezet – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
A szervezettel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona idén június végén 1304 milliárd forintot tett ki, ez 4,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Az egy főre jutó átlagvagyon 5 százalékkal 1,2 millió forint fölé emelkedett – mondta Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke az adatokat értékelve.
Segít a 20 százalékos adókedvezmény is
Az ÖPOSZ-hoz tartozó nyugdíjpénztáraknál a tagok egyéni befizetései az első félévben 28,8 milliárd forintot tettek ki, ez 16,8 százalékos bővülésnek felel meg éves szinten. Dr. Kravalik Gábor kiemelte, hogy a pénztári megtakarítások növekedésében továbbra is kulcsszerepet vállalnak a pénztártagok.
A korábbi adóváltozások után az volt a szektor tapasztalata, hogy a kieső munkáltatói befizetéseket a tagok igyekeztek saját forrásból pótolni, befizetni egyéni számláikra. Az ÖPOSZ elnöke szerint kedvező változás, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a munkáltatói befizetések – az elmúlt időszak negatív tapasztalatával szemben – ismét növekedtek, 12,2 százalékkal 19,7 milliárd forintra.
Az ÖPOSZ elnöke szerint a nettó reálbérek növekedése által bővülő lakossági pénzügyi mozgástér, illetve a 20 százalékos, akár 150 ezer forintos adókedvezmény változatlansága miatt folytatódik a nyugdíjcélú megtakarítások felértékelődése. Érdemes kihasználni ezt a lehetőséget.
„Az elmúlt évben is azt láttuk, hogy a pénztártagok befizetéseikkel szavaztak bizalmat a szektornak és az előtakarékosságnak, hiszen ismert tény, hogy mindkét pénztári ágban rekordösszegű egyéni tagdíjbefizetés érkezett az egyéni számlákra. Abban bízunk, hogy ez a trend nem törik meg – mondta az ÖPOSZ elnöke.
Azonban a munkáltatók részvételének ösztönzése és szerepének növelése is fontos a kiszámítható és biztos jövőhöz, valamint a hazai nyugdíjrendszer stabilitásához. Bízunk abban, hogy a 2019. évi szabályozás biztosítani fogja, hogy az előtakarékosság terén évtizedek alatt kialakult fejlődési ív ne törjön meg – tette hozzá.
A kormány többször is hangsúlyozta, hogy az előtakarékosságot és a pénzügyi tudatosságot kiemelten fontos területnek tekinti. Ezért a pénztárszektor bízik abban, hogy az öngondoskodási piac és a szektor számára kedvező intézkedések is életbe lépnek. Az ÖPOSZ kutatásai alátámasztják, hogy a pénztári megtakarításokhoz adható munkáltatói támogatásra jelentős igény van a munkavállalók körében – fogalmazott.
Egyre többször segít az egészségpénztár
Az ÖPOSZ féléves összesítéséből kiderül az is, hogy az egészségpénztárak szintén jól teljesítettek. Június végén az ÖPOSZ-hoz tartozó egészségpénztárak összvagyona meghaladta az 53 milliárd forintot, ez 3,8 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az egészségkasszák népszerűségét jól mutatja, hogy az első félévben több mint 4,7 millió alkalommal finanszíroztak különböző szolgáltatásokat a tagok számára összesen 23 milliárd forint értékben. Ez 47, illetve 29 százalékos növekedést jelent éves szinten.
Az egészségpénztáraknál az első félévben a munkáltatói befizetések 2,9 százalékkal 8 milliárd forint alá csökkentek, míg az egyéni befizetések a tavalyi év azonos időszakához képest 25,6 százalékkal 10,4 milliárd forintra emelkedtek.
Dr. Kravalik Gábor az egészségpénztárakról azt mondta: „Az adatokból egyértelműen látszik, hogy a pénztártagok egészségtudatosak, azonban a munkáltatók szerepe az egészségcélú előtakarékosságban talán még fontosabb. Az egyéni befizetéseknél korábban látott dinamikus bővülés kitart, de félő, hogy a tagok előbb-utóbb anyagi teljesítőképességük határáig jutnak. Ha a jövő évtől tervezett magasabb adóteher miatt a munkáltatói támogatások összege a jelenleginél is jobban mérséklődik, akkor kérdéses, hogy a tagok mindezt képesek lesznek-e pótolni.”
Az ÖPOSZ reméli, hogy a jövőben olyan átfogó szabályozás léphet életbe, amely megfelelő ösztönzést ad a munkáltatóknak a pénztári tagság támogatásához. Ennek eredményeként úgy véli, hogy hosszabb távon akár több millió munkavállalóval növekedhetne a pénztári tagok tábora.