A paksi atomerőműnél a megtermelt villamos energia mennyisége és a blokkok teljesítményének kihasználtsága minden korábbinál magasabb volt 2017-ben, ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb áron biztosította a hazai áramtermelés felét.

A paksi négy blokk összesen 16 097,6 GWh villamos energiát termelt 2017-ben, ami a 35 éve működő létesítmény történetének legmagasabb értéke – mondta sajtótájékoztatóján Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. A blokkok teljesítmény-kihasználása szintén rekordértékű, 91,9 százalék volt 2017-ben, világszínvonalon is kiemelkedő. A 15 hónapos termelési ciklusra átállás eredményeként a 2. blokk az év minden pillanatában áramot termelt, miközben  a biztonsági kultúra javult, illeszkedve a másfél évtizede tartó folyamatba.     

Mindezeket az eredményeket úgy érte el az atomerőmű, hogy nem a rekordok hajszolása volt az első, hanem a biztonság. Az atomerőmű a bruttó hazai áramtermelésből 50 százalékkal, a fogyasztásból 35,7 százalékkal vette ki a részét, miközben a magyarországi áramimport 28,6 százalék volt tavaly. Az atomerőmű mindvégig a legolcsóbban termelő erőmű volt Magyarországon, így a nagy mennyiség és az alacsony ár miatt meghatározó szereplő volt a piacon.     

A 3. blokk után 2017-ben a 2. blokk is 100 százalékos kihasználással működött. A világban létesített ugyanilyen típusú blokkok öt legjobbja között három paksi blokk szerepel – jelezte Hamvas István, aki szerint az eredményeket az innovatív gondolkodás hozza, amelynek egyik példája a 15 hónapos üzemanyagciklusra való átállás. Az elmúlt év fontos eredményének nevezte a vezérigazgató azt, hogy a négy blokk közül utolsóként a 4. blokk is megkapta a hatóságtól az üzemidő hosszabbítási engedélyt.    

A vezérigazgató szólt arról, hogy másfél évtizede folyamatosan, mérhetően javul a biztonsági kultúra. A biztonság színvonalát nemzetközileg elfogadott rendszerben, 83 paraméter vizsgálatával mérik. Egyike ezeknek, a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skála. Tavaly a paksi erőműben csak 0-ás besorolású esemény történt, szám szerint 17, ami a létesítmény történetében a második legalacsonyabb érték – mondta el.   

A paksi atomerőmű környezetre gyakorolt hatásáról Hamvas István elmondta, hogy a nemzetközi egyezményeken alapuló hatósági korlátok alatt maradnak jelentősen a mért értékek. A folyékony hulladék esetében a megengedett mennyiség 0,264 százalékát, a légnemű kibocsátás esetén a 0,083 százalékát mérték tavaly. (MTI)