Tállya idén második alkalommal nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A hónap második hétvégéjén könnyű-és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, gyerekprogramokkal, borpiknikkel és futóversennyel készülnek a Kerekdomb Fesztivál szervezői.
Szeptember 8-10. között ismét várja a vendégeket a Kerekdomb Fesztivál Tállyán, a tokaji borvidék festői településén. A nyárindító fesztivált követően a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával idén második alkalommal megvalósuló Kerekdomb igazi összművészeti hétvégére várja a fesztiválozókat.
A Vincellér Ház udvarán felállított Nagyszínpadon a hazai könnyűzenei színtér olyan népszerű zenekarai koncerteznek, mint a 30Y, a Bohemian Betyars, a Honeybeast, a Zuboly, az Irie Maffia, a Mary Popkids, Herczku Ági és a Banda, A Kutya vacsorája és a Zűrös Banda.
Tóth Vera először jár majd Tállyán a Random Trip zenekarral. „Örültem a felkérésnek, mert a hangos nyári koncerteket követően az ország egyik legszebb vidékén, szőlőtőkék és borospincék szomszédságában egészen más hangulatú zenélésre számítok” – mesélte Tóth Vera, aki a minden alkalommal más felállásban zenélő Random Trip zenekar zenészeivel, ezúttal Barabás Lőrinccel, Herby Shaw-val (Soul Surge), Delov Jávorral és DJ QCe-vel érkezik a Kerekdombra.
A sűrű fesztiválszezont követően a 30Y tagjai számára is tartogat még újdonságot Tállya. „Természetesen idén is ott voltunk a legnagyobb nyári fesztiválokon, de szeptemberben még nem pihenünk. A Kerekdomb Fesztiválon mi adjuk a záró koncertet: szeptember 10-én, vasárnap lépünk fel a zenekarral. Habár nyáron szinte az egész országot bejártuk, Tállya egyelőre számunkra is tartogat meglepetést” – mondta el Beck Zoli, a zenekar énekese.
A gyerekprogramok helyszíne a Maillot-kastély lesz, ahol minden nap Ringató várja a kicsiket. Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar énekese akusztikus koncertjük mellett ezúttal gyerekprodukcióját, a Czutorborsók formációt is elhozza Tállyára. A zenész nem először jár a településen: a tavalyi Kerekdomb Fesztiválon is fellépett már mindkét együttesével.
„A Kerekdomb számomra is más, mint a többi fesztivál: ötgyermekes apaként tudom, hogy kevés az olyan esemény, ahol, amíg a szülők koncerteznek vagy boros pincéket látogatnak, addig a gyerekek számára is találnak értelmes elfoglaltságot. A Czutorborsókkal most elsősorban a legfrissebb gyereklemezünk dalaival készülünk, és az egészen kicsiktől a kisiskolásokig mindenkit szeretettel várunk” – mondta Czutor Zoltán.
Akik a komolyzene miatt érkeznek a Kerekdombra, a Maillot-kastély kupolás termében találnak értékes programokat. Többek között itt ad akusztikus koncertet kvintettjével Szirtes Edina Mókus hegedűművész is.
„A mi koncertünk ezúttal érzékenyebb, visszafogottabb lesz. Zenésztársaimmal elcsendesedésre, együtt figyelésre hívjuk a látogatókat. A műsoron észt kortárs zeneszerzők művei, valamint magyar költők megzenésített versei szerepelnek, a klasszikus zene és a világzene fúziójából, melyet improvizációk szőnek át” – mesélte Szirtes Edina Mókus, aki maga hangszerelte és komponálta a műveket.
A könnyű- és komolyzenei koncertek mellett a fesztivál irodalmi programokkal, színházi előadásokkal, borpiknikkel és sportprogramokkal (félmaratonnal és 7 kilométeres Mád-Tállya futással) várja a látogatókat.