Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezése szerint a foglalkoztatók a jogsértés feltárását követően kötelesek lesznek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra, a mindenkori minimálbér mértékéig bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – közölte Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvényjavaslat benyújtását követően.

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése a tervek szerint megújul, rugalmasabbá és hatékonyabbá válik. A benyújtott törvénymódosítás alapján a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.

Bodó Sándor kiemelte, a hatóság a jogsértés feltárását követően a megrövidített munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót. Az intézkedés különösen előnyös a munkából élők számára, hiszen rendezi a jogviszonyukat, így jogosulttá válnak a társadalombiztosítási ellátásokra, meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük is.

A jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátránya a tervezett módosítással megszűnhet, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. Az intézkedés a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti a gazdaságot. A törvényjavaslat parlamenti elfogadása esetén az új rendelkezések 2021. március 1-jétől léphetnek életbe.

(Forrás: ITM)