A tagságtól érkezett észrevételek alapján Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (a fotón) törvénymódosító javaslatokat nyújtott be. Ezek a mezőgazdasági idénymunka rugalmasabb és teljesebb kiszolgálását, a termőfölddel kapcsolatos illetékmentességi szabályok enyhítését célozzák.

A törvénymódosító javaslatokat az Országgyűlés november 14-i ülésén megszavazta, a változások november 24-én életbe is léptek.

Az idényjellegű foglalkoztatás bérköltségei az egyre fokozódó munkaerőhiány miatt folyamatosan emelkednek. Míg 2014-ben a mezőgazdasági idénymunkások átlagos napi bére 5000-5500 forint körül alakult, addig mára már 8000 forint alatt szinte lehetetlen munkavállalót találni mezőgazdasági munkákra.

Emiatt fennállt a veszélye annak, hogy a munkavállalók túllépik az adómentes keretösszeget, ezáltal utólagosan adófizetésre és személyijövedelemadó-bevallás benyújtására válnak kötelezetté.

A NAK elnöke által kezdeményezett, az Országgyűlés által egyhangúlag elfogadott változtatás az egyszerűsített foglalkoztatásból származó adómentes napi jövedelem korábbi 5870 forintos összegét az idei évre vonatkozóan 7631 forintra, 2018-ra 8255 forintra növeli, majd a jövőben a minimálbér növekedésével arányosan emeli azt.

Győrffy Balázs, a NAK elnökének javaslatára a rendelkezést már a 2017. évben megszerzett jövedelemre is alkalmazzák. A jogszabály változásával elkerülhető, hogy a mezőgazdasági idénymunkások foglalkoztatása csökkenjen, ezáltal a gazdálkodók nem szembesülnek még komolyabb munkaerőhiánnyal.

A szintén elfogadott, illetéktörvényt módosító javaslat célja az volt, hogy a törvény összhangban legyen a földforgalmi törvény szabályaival, és enyhítse a termőföldszerzés illetékmentességére vonatkozó szigorú feltételeket.

Az eredeti szabályozás szerint a gazdálkodónak nem kellett a termőföld után vagyonátruházási illetéket fizetni, ha vállalta, hogy legalább öt évig mezőgazdasági termelésre használja azt, és nem idegeníti el.

Ez alól kivétel volt, ha termőföld használatát közeli hozzátartozónak engedte át. A változtatás értelmében akkor sem kell vagyonátruházási illetéket fizetnie, ha legalább 25 százalékos tulajdonában, vagy a  közeli hozzátartozójának legalább 25 százalékos tulajdonában álló mezőgazdasági termelőszervezet részére engedi át a föld használatát.