Az uniós átlagot meghaladó mértékben emelkedtek tavaly a magyarországi lakásárak. Az 5,1 százalékos drágulással a felső egyharmadba tartozunk.

Az Európai Unió egészében átalosan 3,1 százalékkal, ezen belül az euróövezetben 2,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak a tavalyi harmadik negyedévben éves összehasonlításban – idézi az Eurostat adatait az MTI. A tavalyi második negyedévben az unióban 2,3, az euróövezetben pedig 1,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak, azaz a harmadik negyedévben gyorsult a drágulás üteme.

Az Európai Unión belül Svédországban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 13,7 százalékkal a lakásárak július-szeptemberben, majd Ausztria (9,3 százalék), Írország (8,9 százalék) és Dánia (7,2 százalék) következik. Magyarország az inflációt bőven meghaladó, 5,1 százalékos emelkedéssel a 10. helyen áll. Négy országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben, 7,6 százalékkal Lettországban, majd Horvátországban (-3,0 százalék), Olaszországban (-2,3 százalék) és Franciaországban (-1,2 százalék).