A főváros piacának közelsége vonzó, ugyanakkor a budapesti ingatlanárak túl magasak, miközben az ipari parkok jó infrastruktúrát és kiegészítő szolgáltatásokat kínálnak – állítja egy szakértő.

Tóth Tamás, a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese a RaktárAD projekt keretében nemrég elkészült, főleg kkv-knak épített nagytarcsai ipari park egyik csarnokában tartott sajtótájékoztatón összefoglalta, hogy mely tényezők miatt települ a bővülő kkv szektor Budapestről az agglomerációba.

Az alacsony kamatok és az ipari parkok által biztosított infrastruktúra mellett fontos szempont Budapest közelsége, amely felvevőpiaca ugyan az előállított termékeknek és szolgáltatásoknak, de az ingatlanok négyzetméterára miatt már nem kedvez a vállalkozások termelő-tevékenységeinek – mondta. Az agglomeráció jóval alacsonyabb négyzetméteráron, de mégis a piac és a fontosabb közlekedési csomópontok közelében tud vállalkozást segítő szolgáltatásokkal ellátott területet, ipari parkot biztosítani.

Tóth Tamás beszélt arról is, hogy Budapest környékén sok olyan ipari terület van, amely ipari parkszerűen működik, de nem nevezi magát annak, hogy ne kelljen megfelelni bizonyos feltételeknek, ezért látszik bizonyos statisztikákban az ipari parkok működése esetében visszaesés. Hozzátette, hogy a közép-magyarországi régióban az ipari parkokban a kkv-k 80 százalékos reprezentáltsággal vesznek részt.

(Forrás: MTI, fotó: RaktárAD)