A szlovákiai üzletlánc-hálózatok többségénél már tükröződik az árakban az, hogy egyes kiválasztott termékekre, főként alapélelmiszerekre kivetett áfa a korábbi 20-ról 10 százalékra csökkent.

Öt megfigyelt élelmiszer kiskereskedelmi ára januárban a múlt év végi árral összevetve 8,53 százalékkal csökkent – közölte Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági miniszter. Az idei év elején a friss kenyér, vaj, tej, illetve több hús- és haltermék esetében 20-ról 10 százalékra csökkent az áfa – írja a hirek.sk.

Azoknak az eladóknak, akik a kisebb áfát nem vetítették át az eladási árakba, s ekképp emelték az árrést, nem kell büntetésre számítaniuk.

A legnagyobb kereskedelmi hálózatok tavaly, kormányzati nyomásra kötelezték magukat arra, hogy egyes élelmiszerfélék esetében bevezetik a kétféle, azaz áfa-csökkentés előtt és után érvényes árat is mutató árcédulát. Ez az intézkedés, amelynek hozzá kellene járulnia a kisebb áfa üzletek pultjain található termékek árára gyakorolt hatásainak ellenőrzéséhez, az idei év közepéig marad érvényben.

Jahnátek úgy véli, az áfa-csökkentés az érintett élelmiszerek fogyasztásának növekedéséhez vezethet. A miniszter kilátásba helyezte, hogy a kisebb áfájú élelmiszerfélék jegyzéke a jövőben gyümölcs- és zöldségfélékkel, illetve tejtermékekkel bővülhet. A döntés azonban a következő kormánytól függ, amely a márciusi parlamenti választások után alakul.

A pénzügyminisztérium úgy becsülte, hogy a mostani áfa-csökkentés az idén 77 millió euróval csökkenti az állami bevételeket.