Egy 50 milliárd forintos keretösszegű pályázat indul júniustól az élelmiszeripari mikro- és kisvállalkozásoknak – amit elsősorban eszközbeszerzésre fordíthatnak -, ezt követően egy 200 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a nagyobb volumenű élelmiszeripari beruházások megvalósítására. Ezekben lehetőséget kaphatnak a bio élelmiszereket előállítók is – emelte ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Erdős Norbert hangsúlyozta, jó látni, hogy országszerte egyre jobban fejlődik az ökológiai gazdálkodás Magyarországon. A bio élelmiszereknek óriási szerepe van az egészség megőrzésében, ezért ott a helyük a családok asztalán. Az egyre népszerűbb biotermékek elterjedése, rendszeres fogyasztása javít a magyar népesség egészségi állapotán; a biogazdálkodás szerepe pedig rendkívül jelentős a környezet megóvásában, a vízkészlet és a termőföld jó állapotának megőrzésében – fűzte hozzá a közlemény szerint.

(Forrás: MTI)