Több száz millió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Dél-Koreából – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett látogatása során.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a tavalyi esztendő kivételes volt a Magyarországra érkező beruházások szempontjából, ugyanis évtizedek óta először nem Németországból érkezett a legtöbb beruházás, hanem Dél-Koreából. Azt mondta, hogy ennek oka a legnagyobb dél-koreai elektromos akkumulátor-gyártó vállalatok döntése, miszerint a világ legnagyobb elektromos akkumulátor-gyárait Magyarországra hozzák. „Ezek a koreai vállalatok kifejezetten elégedettek a magyarországi körülményekkel, kifejezetten nagyra becsülik a politikai stabilitást, a magyar emberek munkaszeretetét, hozzáértését és szorgalmát, és kifejezetten nagyra becsülik Európa legalacsonyabb adóit, köztük Európa legalacsonyabb társasági adóját” – jelentette ki a miniszter. Aláhúzta továbbá, hogy több, dél-koreai elektromos autóiparban aktív vállalat is úgy döntött, hogy további beruházásokat hoz Magyarországra, s ez csak az idén több száz millió eurónyi újabb dél-koreai beruházást jelent Magyarországon. „Ezáltal hazánk nemcsak a hagyományos időszakban, hanem az új, elektromos autókra alapuló időszakban is elmondhatja azt, hogy az európai autóipar zászlóshajója lesz” – szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy erről a több százmillió eurónyi újabb dél-koreai beruházásról az elektromos autóipar területén a következő hónapokban folyamatosan tesznek bejelentéseket annak megfelelően, ahogy a cégek belső döntési struktúrája azt lehetővé teszi. A miniszter tudatta, hogy a beruházások Magyarország területén kiegyensúlyozottan fognak eloszlani, és több országrész is profitálni fog belőlük. Szijjártó Péter hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország és Dél-Korea között a politikai kapcsolatok is kifejezetten jók, és semmiféle akadályt nem jelentenek a kétoldalú gazdasági és beruházási kapcsolatok további fejlődése szempontjából. „A kereskedelmi forgalmunk három és fél milliárd dollárt ért el tavaly, és idén, dacára annak, hogy milyen nehézségek vannak a világgazdaságban, az év első négy hónapjában további 35 százalékkal nőtt a magyar export Korea irányába” – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar-dél-koreai gazdasági együttműködések sikeressége is visszaigazolja a keleti nyitásról szóló döntés helyességét. Dél-koreai látogatása során Szijjártó Péter találkozott Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszterrel, bilaterális találkozón vett részt Ju Mjung Hi kereskedelmi miniszterrel, valamint egyeztetett az SK Innovation, a Samsung SDI, a Doosan Solus és a Hankook Tire nagyvállalatok képviselőivel.

(Forrás: KKM/MTI, fotó: Borsos Mátyás)