Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban.

A beruházás 2018 decemberével zárul le, a 350 új munkavállaló csaknem 40 százaléka mérnök vagy felső képesítésű szakember – mondta el sajtótájékoztatón Skobrák Tibor, a Le Bélier csoport közép-európai gazdasági igazgatója. A magyar állam 2,2 milliárd forintos támogatásával megvalósuló fejlesztés keretében automata, innovatív öntősorokat szereznek be, valamint infrastruktúrát is fejlesztenek, csarnokokat építenek.

A fékrendszerekbe alumínium alkatrészeket gyártó Le Bélier 1994 óta van jelen Magyarországon, világpiaci részesedése több mint 45 százalékos. A nagy hangsúlyt fektet az automatizálásra és az innovatív gépjárművek alkatrészeinek fejlesztésére, jelen van az elektromos autók piacán is – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a beruházás főként azért jön létre, mert a Le Bélier elnyert egy óriási megbízást a BMW-től, az 5-ös széria fékrendszereihez gyártja majd az alumínium alkatrészeket. Ez hosszú távon jelent nagyon nagy igényt a cég Magyarországon gyártott termékeire. 

Elmondta, ezzel a beruházással is erősödik Magyarország pozíciója a BMW “láthatatlan” gyárként, mivel a német autógyár annyit szerez be Magyarországról, hogy az itt elköltött összeg lassan felér egy gyár üzemeltetésével. A Le Bélier 1236 embert foglalkoztat Magyarországon, idén 170 millió eurós árbevételt várnak. Összesen mintegy 700 francia vállalat 40 ezer embernek ad munkát Magyarországon – ismertette.

Az autóipar több mint 30 százalékos részesedésével továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója. Idén az első 9 hónapban 6000 milliárd forint termelési értéket állított elő a magyar autóipar, ami a tavalyi éves rekordot is meghaladja 3 százalékkal – mondta. A területen 155 ezren dolgoznak, 8 százalékkal többen, mint tavaly.