A következő három évben összesen 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány támogatni kívánja, ezért a program idei évi keretét 25 milliárd forinttal, 40 milliárd forintra emeli.

A koronavírus-járvány által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: a 2015-ben indított Nagyvállalati Beruházási Támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetés-ösztönzési programja, amellyel eddig 264 milliárd forint értékű beruházás és 2600 új munkahely jött létre.

A Pénzügyminisztérium által készített felmérés szerint mintegy hatvan magyar vállalatnak van már elindított vagy tervezett beruházása összesen 315 milliárd forint értékben.

Ezek a fejlesztések nemcsak új munkahelyeket teremtenek majd, hanem javítják a termelékenységet, az alkalmazott technológiát, valamint hozzájárulnak a piac bővüléséhez is – részletezte Varga Mihály kiemelve, hogy a beruházási igény több ágazatban, így az élelmiszeriparban, az építőiparban és a járműiparban is tapasztalható, ezeket a kormány a programon keresztül támogatni kívánja.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)