Ötezer rendőr és több tucat mesterlövész biztosítja Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken kezdődő háromnapos szerbiai látogatását, amelyet történelmi diplomáciai eseménynek minősítettek a nyugat-balkáni országban, kínai államfő ugyanis több mint harminc éve nem járt Szerbiában.

Peking szerint a Szerbiával való együttműködés a közép- és kelet-európai országokkal való kapcsolat gerincét képezi, az ország jó földrajzi fekvése ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy innen kiindulva több más országgal is felvehesse a kapcsolatot. Kína a Nyugat-Balkánon megerősített pozíciójából nyithatna gazdaságilag a legkönnyebben Európa más országai felé.

Tomislav Nikolic szerb elnök a találkozótól azt várja, hogy megerősítse az eddig is jó és számos területet érintő kétoldalú kapcsolatokat. A szerb államfő kiemelte: Szerbia stratégiai célja az európai integráció, viszont a Kínával és az Oroszországgal ápolt kapcsolatokat sem fogja elhanyagolni.

A háromnapos látogatás alatt a bejelentések szerint a kínai és a szerb fél 24 megállapodást ír alá. Hszi Csin-ping Belgrádban a vezető politikusokkal való találkozók mellett felavatja Konfuciusz szobrát, valamint ellátogat Szerbia egyetlen acélműjébe, amelyet áprilisban vásárolt meg a kínai HBIS (Hebei Iron and Steel) 46 millió euróért.

Kína korábban több más jelentős befektetést is tett Szerbiában, 2014 decemberében adták át a kínai befektetésből épített második Duna-hidat Belgrádban, illetve akkor írta alá Szerbia, Magyarország és Kína a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításáról szóló megállapodást.

MTI/Markovics Annamária, Belgrád