Eddig országos szinten 5400 kérelem érkezett a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázatra – jelentette ki Varga Mihály a nyíregyházi Industrial Electric Bau Kft. kapacitásbővítését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy pályázat keretében 3 milliárd forintnyi támogatásról született már döntés, amelyből közel 200 cég fejlesztése valósul meg.

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány célja továbbra is az, hogy a beruházások támogatása és a munkahelyek megvédése révén minél nagyobb mértékben csökkentse a magyar gazdaságban a járvány okozta visszaesést. Az erre a célra kidolgozott Gazdaságvédelmi Akcióterv pénzügyi keretében szerepelnek azok az uniós fejlesztési források is, amelyekre két operatív program, a VEKOP és GINOP keretében pályázhatnak a vállalkozások. A felhívás új típusú, feltételesen visszatérítendő támogatást alkalmaz, a pályázatokról gyorsított, egyszerűsített elbírálással születtek meg a döntések.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a járvány gazdasági hatásainak leküzdéséhez szükség van az adminisztratív szabályok felszámolására, amelyek akadályozzák a vállalkozások tevékenységét és megnehezítik a hétköznapi ügymenetet. Ennek szolgálatára jött létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, amelynek elsődleges célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása. A törzs az eddigi munka során tárgyalt az adóbürokrácia csökkentéséről, a hazai turizmus újraindulását szolgáló lépésekről, a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés támogatásáról, valamint a közbeszerzési eljárások egyszerűsítéséről – tájékoztatott a tárcavezető.

Varga Mihály az Industrial Electric Bau Kft. 42 millió forintos beruházásról szólva elmondta, hogy a cég technológiai-fejlesztésének köszönhetően tovább bővítheti piaci szerepét és a cég szakembergárdáját, amelyhez a kormány 30 millió forinttal járul hozzá.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)