Az édességgyártók becslése szerint tavaly több mint kilencmilliárd forintot költöttünk karácsonyi finomságokra.

A választás során ma már a legfontosabb az, hogy valódi csokoládéból készüljön a termék, míg az ár csupán a harmadik helyet foglalja el a fogyasztói döntéshozatalban – mondta Benke Anna, a Magyar Édesség­gyártók Szövetségének titkára a Magyar Időknek.

A pia­ci szereplők szerint az eladott mennyiség évről évre kissé csökken, míg az árbevétel stagnál. A szövetség becslése alapján tavaly összességében 3,4 milliárd forint értékben fogyott a szezonális édességekből, ami 655 tonnának felel meg.

Szaloncukorból eközben – 5,5-6 milliárd forint értékben – 3500-4000 tonna került a kosarakba. A legjobban minden évben a hagyományos csokoládémikulás fogy, az ünnepi édességpiac több mint 60 százalékát lefedve. A második helyen a hagyományos ajándékcsomag és az adventi kalendárium áll, 10-10 százalékos részesedéssel. 

A legkedveltebb szaloncukor továbbra is a zselés, a marcipános, az alkoholos, a ­rumos-diós és a csokoládékrémes, de nem sokkal van lemaradva a karamellás és a kókuszos ízesítés sem.

A nemzetközi trendhez igazodva a hazai boltokba is egyre korábban kerülnek az első szezonális áruk. A gyártást nem befolyásolja a korai szezonkezdés, hiszen a nagy üzletláncok jellemzően már az év első harmadában-felében megállapodnak a megvásárolni kívánt mennyiségről.