Felnőtt színezőkönyv és kaparós világtérkép, szemműtét vagy hajbeültetés – az idén ezek a legnépszerűbb újdonságok a karácsonyfa alá szánt ajándékok között az internetes közösségi vásárlótérben.

Nagyon sokan ajándékoznak termék helyett szolgáltatásokat szeretteiknek, például masszázst, koncertjegyet, utazási csomagot. Az idei karácsony legkeresettebb ajánlatai az élményekről szólnak – mondta a Magyar Időknek a forgalma alapján a magyarországi internetes közösségi vásárlásban piacvezetőnek számító BónuszBrigád egyik alapító-tulajdonosa.

Kaprinay Zoltán szerint a tárgyak helyett az együtt töltött időre, különleges programokra helyeződött a hangsúly, ezért decemberben különösen keresettek többek között a szabadulós játékokat kínáló helyek, az élményautózás, a lövészet, a cirkusz vagy a jégbárban tett látogatás. 

– A korábbi évekhez képest az idei ünnepi szezonban, de év közben is úgy tapasztaltuk, többek adnak ki nagyobb összegeket drágább szolgáltatásokra, akár magunknak, akár ajándékba. Gyakoribbak az olyan, költségesebb beavatkozásokra szóló megrendelések, mint amilyen a szemműtét vagy a hajbeültetés, illetve a komplex szűrővizsgálatok – mondta a Bónusz-Brigád vezetője.

Az élénkebb lakossági költekezés az évek óta a legfelkapottabb, utazásokra szóló ajánlatok kiválasztásakor is érezhető. Az idén ugyanis a magasabb színvonalú, jellemzően négycsillagos vidéki wellness hoteleket keresik jobban az internetes vásárlók, jellemzően a 30–50 ezer forintos árkategóriában.