Csaknem 35 milliárd forintot fordíthatnak a köznevelési intézmények a digitális kompetencia fejlesztésére.

A digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projektet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) dolgozta ki, az irányító hatóság pedig befogadta azt, és ennek eredményeképpen hétfőn a felek aláírták a támogatásról szóló szerződést. A program célja, hogy a digitális oktatási stratégia megvalósításában tanári továbbképzést, eszközbeszerzést és tantermi informatikai támogatást nyújtson – mondta sajtótájékoztatóján Czunyiné Bertalan Judit, a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos.

A stratégia kiemelten kezeli a digitális pedagógiai módszertanokat, a digitalizálást az iskolában és a digitális kompetenciafejlesztést leginkább az alapkészségeket érintően, amely mind fontos a digitális írástudás minél eredményesebb fejlesztéséhez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az iskolákban továbbra sem a számítógép vagy a laptop a központi szereplő, hanem továbbra is a tanár és a gyerek, viszont a digitalizáció olyan lehetőséget, környezetet, módszertani többletet teremt, amellyel az iskolai munka, a tanulás és a tanítás jól támogatható, a munka eredményessége fokozható. A program fő eleme a pedagógusok digitális módszertani továbbképzése, amelynek jelentős részét az e-learning-képzések adják, de tanári, illetve tanulói eszközbeszerzés is megvalósul a projekt keretén belül. 

Pölöskei Gáborné a Klik elmúlt egy évéről azt mondta: amit vállaltak, azt elvégezték. Rendezték a Klik pénzügyi környezetét, lerakták a szervezetátalakítás alapjait, és folyamatban van az intézmények működtetésének átvétele, amelynek révén a fenntartás és működtetés egy kézbe kerül. Emellett előkészítették a különböző infrastrukturális, módszertani, illetve eszközfejlesztéseket – tette hozzá. Utóbbival kapcsolatban jelentősnek nevezte a digitális kompetencia fejlesztését célzó projektet, amelyet különlegesnek nevezett abból a szempontból, hogy képzéssel van összekötve. 

Magát a fejlesztést a képzésben részt vevő pedagógusoknak szánják kifejezetten mobil információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök beszerzésével – mondta. Megjegyezte: ez a korábbi fejlesztések kiegészítését jelenti, mivel korábban elsősorban asztali gépek beszerzésével informatikai termeket alakítottak ki, most pedig elsősorban mobileszközöket szereznek be, amelyek segítik a tanárok felkészülését és adminisztratív munkáját is. Főleg laptopokot és tableteket vásárolnak, a tervek szerint 60 ezer darabot, az eszközökhöz pedig a digitális írástudás alapjait biztosító képzést kapcsolnak. Emellett projektorokat, fali konzolokat, vetítővásznakat, valamint a gépek töltését szolgáló úgynevezett töltőkocsikat is beszereznek. (MTI)